Munkástanácsok: Számos előnnyel jár az új cafeteria-rendszer

2016. július 12. 09:36
A munkavállalók továbbra sem adóznak a juttatások után Az új cafeteriarendszerben a munkavállalók továbbra sem adóznak a juttatások után és a vállalkozások számára sem hátrányos, hogy megmaradt a jövedelempótlási lehetőség ugyanazon az adózási szinten - fejtette ki Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
 

Pozitívumnak nevezte, hogy az utalványforgalmazással kapcsolatos, az Európai Bíróság kifogásai nyomán kialakult "mizériák" megszűntek, az alkalmazottak kedvezményes adózás mellett évente 100 ezer forintot kaphatnak készpénzben. Ezen felül a magánszféra dolgozóinak 350 ezer forintot utalhat SZÉP-kártyára a munkáltató.
Megjegyezte: egyik oldalról - az önkéntes kiegészítő pénztárakba közvetlenül a munkáltató által utalt pénzek szempontjából - szűkült a béren kívüli juttatások köre. Hozzátette, ugyanakkor a 2017. évi költségvetéshez kapcsolódó adótörvény-módosítások eredményeként például a munkába járás adómentes költségtérítésének határa jövőre a kilométerenkénti 9 forintról 15 forintra emelkedik, a munkásszállás felújításakor a munkáltató adókedvezményt vehet igénybe, a szállás üzemeltetésével kapcsolatos költségeket kétszeresen lehet elszámolni, a lakhatási támogatás pedig 60 kilométeres térségben adómentessé válik.
A magyar szakszervezetek üdvözölték azt az egyelőre egyeztetés alatt álló lehetőséget is, hogy a preventív, szűrő jellegű egészségügyi vizsgálatoknál a költséget a munkáltató el tudja számolni adómentesen - számolt be az eddigi tapasztalatokról Palkovics Imre.

Forrás: Magyar Hírlap

Kapcsolódó cikkek

Adatvédelmi bírság járhat lakcímadat módosításának elmaradásáért

2021. február 17. 09:11
Az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) követelményként írja elő az adatpontosság elvét, melyet az adatkezelőnek alapvető kötelezettsége biztosítania. Több adatvédelmi bírság is származott abból, hogy az adatkezelő az adatpontosság elvét valamely személyes adat tekintetében (pl: lakcím, email cím stb. vonatkozásában) megsértette. A legutóbbi adatvédelmi bírság részleteit az alábbiakban mutatjuk be:

Őrületes fejlesztések indulnak a Balatonnál: mutatjuk, mivel készülnek a következő nyárra

2020. szeptember 02. 08:16
Számos újdonsággal bővülhetnek a Balaton parti települések: újabb parti sétányok épülhetnek, több lehet a zöldterület, megerősítik a partvédműveket, de a helyi értékeket és a közösségi fejlesztéseket is preferálják. A Balaton Fejlesztési Tanács az Innovációs és Technológiai Minisztérium által biztosított forrás terhére pályázatot hirdetett a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet településein a településfejlesztési beruházások támogatására, amelynek első értékelési határnapja szeptember utolsó napja. A HelloVidék erről kérdezte a Balaton Fejlesztési Tanácsot, amely augusztus végén tartotta rendkívüli ülését.