Nagyon sok állattartó kerülhet nehéz helyzetbe

2014. augusztus 07. 09:52
Környezetvédelem: veszélyben a támogatás?   Egymásnak ellentmondó nyilatkozatok jelentek meg az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatásokról. A szakértők szerint az augusztus végén lejáró AKG programot a kormány 2015-ben nem folytatja. A kormány ezzel szemben állítja: hatékonyabban fogja támogatni a magyar gazdák környezetvédelmi intézkedéseit – írja a Világgazdaság.
Nagyon sok állattartó kerülhet nehéz helyzetbe

 A kormány azzal, hogy bejelentette: a 2014 augusztusában lejáró AKG programot jövőre nem folytatja, döntési kényszerbe hozza a programban résztvevő termelőket, és súlyos károkat okoz a környezet és természetvédelemnek – mondta lapunknak Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkára. A szakember szerint a 2015-2020 időszakra vonatkozó agrártámogatási összeg maximalizálása után ez a döntés újabb csapás nem csak a mezőgazdasági termelőkre, hanem a környezet- és tájgazdálkodásra is. Ha a program a kormány döntése következtében megszakad, kárba vész a több, mint tíz éve tartó program, az évi 45-50 milliárd forint támogatás – tette hozzá Horváth. A támogatás arra ösztönzi a gazdákat, hogy a mezőgazdasági területeken jelentős többlet kötelezettségeket és ráfordításokat vállalva, környezetkímélő mezőgazdasági termelési módszereket használjanak. A célok között a talajvédelem, a felszín és a felszín alatti vizek védelme, a vegyszerhasználat csökkentése, a biogazdálkodás szerepel. A több mint 20 célprogram kiterjed az integrált szántóföldi- és gyümölcstermesztésre, a különböző növényi- és állati élőhelyek megőrzésére, a gyepgazdálkodásra, különféle ökológiai programokra. Ezekért hektáronként 40 ezer forinttól 100 ezer forintig terjedő uniós támogatást kaptak a termelők. Ezek nem az agrártermelőknek szóló jövedelemtámogatások, hanem a környezetvédelmében vállalt többletköltségek, jövedelem kiesések kompenzálása – hangsúlyozta a főtitkár, aki arról is beszélt: az EU-nak jóváhagyásra igazolt módon be kell mutatni az egy-egy célprogramhoz tartozó tételes többletköltség kalkulációt, és ezt meghaladó mértékű támogatásban egyetlen gazdálkodó sem részesülhet.
 
   A MOSZ adatai szerint az AKG-ban jelenleg mintegy 15 ezer gazdálkodó és több mint 1,1 millió hektár terület szerepel. A programban érintettek több mint kétharmada egyéni gazdálkodó. Ha úgy döntenek, hogy költségkompenzáció nélkül folytatják a környezetkímélő gazdálkodást, akkor olyan többletráfordításokat kell vállalniuk, ami könnyen gazdaságuk tönkremenetelével, megélhetésének elvesztésével jár. Ha viszont nem folytatják, akkor az elmúlt 10 év eredményei mehetnek a kukába – tette hozzá a szakember.
 
   Raskó György agrárközgazdász szerint a kormány hibája, hogy átláthatatlanná vált a rendszer, mivel olyan átalakítást akart, amit az unió nem támogat. Nagyon sok állattartót – elsősorban juhászt és tejtermelő tehenészt – fog nehéz helyzetbe hozni a támogatás megszüntetése. Számítások szerint egy magyar családnak – amely 1500 anyajuhot nevel és 8-9 embert foglalkoztat – évi 100-150 millió kárt fog okozni.
 
   A kormány kiadott egy közleményt, amelyben azt állítja, nem szünteti meg az AKG támogatásokat, hanem hatékonyabban segíti a magyar gazdák környezetvédelmi intézkedéseit. Az új rendszer életbe lépéséig átmeneti finanszírozás bevezetésére készülnek – írják közleményükben.
 
Célzott támogatás
 
   Bővül a munkaigényes és piacilag érzékenyebb ágazatok támogatása 2015-től a mezőgazdaságban – közölte a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára az MTI-vel. Czerván György azt nyilatkozta: az unió Közös Agrárpolitikájának keretében a jövő évtől Magyarország a korábbiakhoz képest több mint négyszer több célzott, termeléshez kötött támogatást tud nyújtani a munkaigényes és piacilag érzékenyebb mezőgazdasági ágazatok számára.

Kapcsolódó cikkek

Emelkedett a nyers tej ára

2017. február 02. 08:23
Tavaly decemberben – az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai szerint – a nyers tej átalagára 6 százalékkal volt magasabb, mint novemberben, és 13 százalékkal haladta meg az előző év azonos hónapjának átlagárát. Az EU tejfelvásárlása 2017-ben csökkenhet tavalyhoz képest.

Hamarosan az Ön pénztárcája is könnyebb lesz pár ezer forinttal

2017. április 11. 07:55
 
Nemcsak tojásra és sonkára, de csokoládéra, illetve alkoholra is többet költünk a húsvét közeledtével – derül ki a KSH friss adataiból.