Nem a ruha teszi a jelentkezőt

2018. augusztus 21. 08:05
Egy állásinterjún mindenki szeretné magából a legjobbat mutatni. Sokszor azonban nem is gondolnánk, milyen szabályokra érdemes odafigyelni, főleg az öltözködés terén

Álláskeresés közben gyakran felmerülhet az emberben, mi az, amitől jobbá válhat egy interjún a többi jelentkezőnél. Sokan gondolják azt, hogy elég csak a külsejükre koncentrálniuk, egy megnyerő mosoly vagy a szépen vasalt ruha majd meggyőzi az interjúztatót. Ez azonban tévedés, a Manager Magazinnak nyilatkozó szakember szerint inkább a teljes összkép az, ami valóban számít.

A legfontosabb, hogy mindig magunkat adjuk. Természetesen vannak olyan fontos tényezők, amelyeknek rendben kell lenniük, de a munkáltató csak úgy tud minket megfelelően megismerni, ha nem veszünk fel álarcot

– nyilatkozta Pelle Dávid, az MP Solutions Kft. ügyvezetője. Magyarországon az egyik piacvezetőnek számító fejvadász cég ügyvezető igazgatója szerint utóbbi azért is fontos, mert később úgysem viseljük az álcánkat. „Ha pedig felvesznek minket, és máshogyan viselkedünk, mint az interjún, úgy a cég vezetőiben kételyek fogalmazódhatnak meg a döntésük kapcsán, a jelölt pedig elveszítheti a hitelességét, nem bíznak rá komolyabb feladatokat a későbbiekben” – húzta alá. Hangsúlyozta: vannak ugyanakkor olyan illemszabályok, melyekre mindig érdemes odafigyelni: ilyen például az időben történő érkezés, hogy bemutatkozáskor világosan és érthetően mondjuk a teljes nevünket, s hogy megjegyezzük az interjúztatóét is. Fontos, hogy a kézfogásunk legyen határozott, nem laza és nem is csontropogtató. Végül mindenképpen mosolyogjunk viszszafogottan, ami megalapozza a megfelelő hangulatot az interjún.

Fotó: Shutterstock

Mély dekoltázs? Ne!

Mint életünk minden területén, az állásinterjún is fontos, hogy ápoltan és rendezett külsővel érkezzünk. Ezzel kapcsolatban a szakember hangsúlyozta, hölgyeknél nem javasolt a túl „vagány” kinézet, amellett persze, hogy ne szorítsuk háttérbe az egyéniségünket, ha esetleg az extrém külső a mindennapok része, érdemes az öltözékkel finomítani az összképen. A férfiaknál fontos a rendezett arcszőrzet, ha van, illetve a kezek ápoltsága is. Ezek a szempontok kifejezetten fontosak az első benyomás miatt, de nyilván nem a legszignifikánsabb kritériumok, relevanciájuk inkább az illem miatt van. Gondoljunk csak bele, ha jó benyomást akarunk tenni egy új munkáltatóra, úgy érezzük, illik megtisztelni a helyzetet és a másik felet – hangsúlyozza Pelle Dávid.

Az interjú során a legfontosabb, hogy mindig magunkat adjuk
Fotó: Shutterstock

Egy állásinterjú kapcsán felmerülhet, létezik-e olyan, hogy valaki túlöltözi az eseményt. Az ügyvezető szerint ez könynyedén előfordulhat, így érdemes erre a kérdésre is hangsúlyt fektetni. Vagyis a potenciális munkavállaló törekedjen arra, hogy ne legyen túlzottan elegáns. Az állásinterjú előtt érdemes végiggondolni, az adott cégnél van-e dress-code, és ha igen, akkor a mindennap ott dolgozók vajon milyen elegánsan járnak be dolgozni. Ennél is egyszerűbb viszont, ha a találkozó leszervezésekor megkérdezzük a HR-es kollégát, az öltözéket illetően van-e kifejezett előírás a cégnél – tanácsolta Pelle Dávid. Amire viszont mindig érdemes figyelni, hogy a hölgyek szoknya esetében kerüljék a minit, felső tekintetében pedig a túl mély dekoltázst és az átlátszó blúzt. A férfiak pedig legyenek tisztában azzal, hogy ma már nem feltétlenül szükséges a zakó és a nyakkendő, az úgynevezett „business casual”, azaz az üzletiesen laza viselet is belefér.

Kámforrá lett toborzók

Érdekes kérdés, hogy a magyarok összességében mennyire tudatosak az állásinterjúhoz való öltözködés kapcsán. Pelle Dávid erről úgy vélekedett, e tekintetben nincsenek problémák a magyarokkal, legalábbis ritkán tapasztalhatók nagyobb melléfogások. Némi fejlődési potenciál csak az interjú hangvételét illetően merülhet fel.

Gyakori, hogy a jelöltek a legjobb arcukat szeretnék mutatni, így azt mondják, amit szerintük az interjúztató hallani akar.

Nekik azt tanácsolja, legyenek őszinték, ne próbáljanak másnak mutatkozni, mint amilyenek valójában. Ami viszont még mindenképpen fejlesztendő, hogy annak ellenére, hogy a toborzók emlékeztetőket is küldenek a jelölteknek, ők több esetben nem jelennek meg az interjún, és lemondani is elfelejtik. Ez utóbbi leginkább az elmúlt időszak felbolydult munkaerőpiaci helyzete kapcsán jelentkezett, amikor is a jelöltek párhuzamosan több kiválasztási folyamatban is részt vesznek.

Első benyomás

Pelle Dávid arra a kérdésre, hogy az öltözék jelenthet-e előnyt egy állásinterjún, elmondta, a helyzet sokkal inkább fordítottan működik. „A megfelelő öltözék hiánya jelenthet inkább hátrányt, a jó megjelenés és a helyes etikett manapság már alapvetésnek számít” – jelentette ki. Hozzátette, kiemelkedően fontos, hogy amennyiben nem gyakran járunk interjúra, próbáljuk meg az első kört a személyzeti tanácsadónál próbaként felfogni, kérjük a segítségét abban, hogy felkészítsen a találkozásra. Vannak olyan jelentkezők, akik a személyiségükből adódóan folyamatosan keresik az útjukat, próbálkoznak az egyedi megjelenéssel, viszont sokszor célt tévesztenek.

Sok mindent láttunk már a pályafutásunk során, természetesen előfordult, hogy a jelöltekben nem bővelkedő kereséseken kevésbé kritikus szempont volt a megjelenés. Úgy gondolom, a szakmai és a személyes kompetenciák esetenként elfeledtethetik a külsőségeket

– véli Pelle Dávid. Általánosságban ugyanakkor nem jelenthető ki egyértelműen minden esetben, hogy „K.O. kritérium” a megfelelő színű blúz vagy a gondosan fésült szakáll, mindenesetre lényeges az első benyomás miatt, és azért, hogy ne kelljen eleve rácáfolnunk bármilyen előítéletre a külsőnk alapján.

A cikk a Manager Magazin májusi számában jelent meg
(Nem a ruha teszi a jelentkezőt)

vg.hu

Kapcsolódó cikkek

Törvénymódosításokkal javítanák az agrárium versenyképességét

2017. november 03. 09:56
Törvénymódosításokat kezdeményezett Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke, a javaslatok többek között az öntözést, a vadászatot és a jégkármérséklést is érintik.

Ledőlnek a tabuk: birtokkoncentráció és kapacitásbővítés az agráriumban

2018. május 29. 07:37
Sokszor tapasztaljuk, hogy egy dolog a kormány retorikája és megint másik, hogy valójában mit csinál. Míg szavakban marad a kisüzemek támogatása, addig minden jel szerint egyre inkább hajlanak rá, hogy a birtokkoncentráció világjelenségének okait elfogadják. Nem véletlen, hogy az unió támogatás-politikájából is kikopni látszik a kapacitásbővítés tilalma.