Nem csak a dolgozóknak tenne jót a négynapos munkahét

2019. február 05. 08:03
Nincs kapcsolat a ledolgozott órák hossza és a termelékenység között

Egy brit agytröszt tanulmánya szerint a négynapos munkahét bevezetése nemhogy nem tenne rosszat a gazdaságnak, hanem egyenesen segítené a fejlődését – írja a g7.hu.

Az Autonomy összehasonlító elemzése kiemeli: nincs kapcsolat a ledolgozott órák hossza és a termelékenység között. Németországban például átlagban kevesebbet dolgoznak az emberek, mint Nagy-Britanniában, az ottani termelékenység mégis magasabb. Mexikóban és Görögországban pedig több a munkaórák száma, mint Nagy-Britanniában, de ez nem párosul nagyobb hatékonysággal.

Az alábbi grafikonon az említett országok mellett Magyarország látható kiemelve, az adatok az átlagosan egy dolgozóra jutó munkaórák számát mutatják.

(a grafikonok teljes használhatóságukban elérhetőek itt - a szerk./MÉDOSZ) - https://data.oecd.org/emp/hours-worked.htm

 

„Egyre többen értenek egyet azzal, hogy az azonos fizetésért végzett kevesebb munka része kell legyen az új brit gazdasági modellnek, a dolgozókkal kötött új alkunak” – fogalmazott Kyle Lewis, a think tank társigazgatója.

Hozzátette:

a túl sok munka rombolja az emberek fizikai és lelki állapotát, a munka-fogyasztás ciklus pedig a környezetre káros, ezért a kormányoknak fel kell ismerniük, hogy a fenntartható jövőnek nem a több munkán, hanem épp ellenkezőleg, a munkaidő kollektív csökkentésén kell alapulnia.

A rövidebb munkaidő már csak azért is csökkentené a szén-dioxid-kibocsátást a szervezet szerint, mert az embereknek kevesebbet kellene ingázniuk.

A Bloomberg cikke szerint az Autonomy egy sor közpolitikai javaslatot is megfogalmazott, például azt, hogy a közszféra járjon élen a változás bevezetésében. Emellett pedig nyolcról 14-re kellene emelni az ünnepnapok számát Nagy-Britanniában, felzárkózva például Spanyolország és Málta mellé. (Magyarországon jelenleg 11 van belőlük.)

Az agytröszt javasolja egy munkaügyi minisztérium felállítását is, amely felügyelné az átállást a négynapos munkahétre. A folyamat 2025-ig tartana.

Forrás: g7.hu

szakszervezetek.hu

Kapcsolódó cikkek

Ötből négy ember munkahelye részben vagy teljesen bezárt a járvány miatt világszerte

2020. április 09. 08:08
A koronavírus-járvány a II. világháború utáni időszak legsúlyosabb krízisének tekinthető – állapítja meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO). Felmérése szerint a 3,3 milliárd főre tehető globális munkaerő-állomány 81 százalékának munkahelye teljesen vagy részben bezárt.

Hol van még tartalék munkaerő?

2019. november 12. 08:16
A KSH legutóbbi, július–szeptemberi tájékoztatása szerint a 15–24 éves korcsoport 29,2 százalékos foglalkoztatási rátája után a második legalacsonyabb érték az 55–64 éves korcsoport 56,9 százalékos foglalkoztatottsága. Ebben a korcsoportban nyilván vannak olyan nyugdíjasok, akik már nem akarnak vagy fizikai-egészségi okok miatt nem tudnak dolgozni. Vállalatoktól hallhatók olyan vélemények is, hogy az idősebb korcsoportba tartozókat elküldik, mert egyrészt már nehezebben alkalmazkodnak a változó körülményekhez, másrészt a korral a keresetük is magasabb lett. Ezért gazdaságosabb a cégnek olcsóbb és könnyebben irányítható fiatalokkal lecserélni őket. Azonban ha megnézzük az Eurostat felnőttképzéssel kapcsolatos friss jelentését, akkor még egy érdekes jellemzőre fel kell figyelnünk.