Nemcsak mi emberek, a mezei nyulak is válogatnak, ha ételről van szó

2017. március 27. 08:29
Érdekes jelenség történt a télen egy almás kertben. A jelenség kapcsán megtudhattuk, hogy nemcsak az emberek, hanem a mezei nyulak is válogatnak eleség és eleség között.

A folyamat jól mutatja, hogy az almafák esetében a törzsvédő háló, évek múltán is szükséges.

A mezei nyulak kifejezetten kedvelik az almafákat, amely a téli hófödte időszakban kiváló eleségként szolgál számukra. Fontos funkciója van tehát a gyümölcsösök körüli kerítésnek is, de a törzsvédő háló sem hagyható el.

Az idei évben érdekes jelenség volt a nyulak károsítása. Az ültetvényben 3 fajta alma található. A különböző fajtákat, a sorok végén különböző színek jelölik. Zöld, piros és fehér festék jelzi az adott sor fajtáját. Annak ellenére, hogy a nyulak a sorok elején lévő jelölést, feltételezhetően nem tudják értelmezni, kiváló érzékkel kiválogatták a zöld színnel jelölt sorokat, és szinte csak azokat rágták meg. Ez tehát azt jelenti, hogy almafa és almafa között is jelentős különbség van, nemcsak nekünk, almatermést fogyasztók számára, hanem az alma kérgét, törzsét fogyasztó mezei nyulak számára is.

A képen jól látható az előtérben a fa, amelyen törzsvédő hálót találunk. A háttérben pedig a sorban megrágott almafákat láthatjuk, amelyek a kipusztulás szélére kerülhetnek ezzel a jelentős fizikai károsítással.

gazdablog.hu

Kapcsolódó cikkek

Hajdú-Biharban is kiemelkedőek a nyári betakarítású szántóföldi növények hozamai

2016. augusztus 16. 08:27
Az országoshoz hasonlóan Hajdú-Bihar megyében is kiemelkedőek voltak a nyári betakarítású szántóföldi növények hozamai- mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az V. Hajdúsági Expon, Hajdúböszörményben.

Juttatások, cafeteria 2017-ben – erre készüljön munkaadóként

2016. szeptember 02. 08:39
A 2017-re elfogadott adócsomag jelentősen átalakítja a juttatások feltételrendszerét. Bizonyos elemek közterhe jelentősen emelkedik, miközben teljesen újak megjelennek akár adómentesen. Ezért aztán célszerű az alapoktól újragondolni a jövő évi kínálatot. Fata László cafeteria szakértő, a Personal Hungary Emberierőforrás-menedzsment Szakkiállítás bérek és juttatások területének felelős szakértője foglalja össze a legfontosabb változásokat.