Olcsón dolgoznak, ezért kapósak az illegális vendégmunkások

2016. szeptember 26. 08:40
Több mint 3100 négyzetkilométernyi mezőgazdasági terület maradt műveletlenül tavaly óta Japánban. A parlagon hagyott földek nagysága három évtizede évről évre nő, ahogy kiöregszenek a gazdák. Egyre többen alkalmaznak olcsó, illegális munkaerőt.

2000 óta felére, 2 millió alá esett a mezőgazdaságban dolgozók száma a japán szigeteken, és a még munkaképesek kétharmada is idősebb 65 évnél. Ennek ellenére – részben a yen gyengülése révén – a mezőgazdasági termékek exportja 2015-ben rekordszintet ért el, ám kétséges, hogy ez a szint fenntartható-e.
Igaz, egyes gazdaságok próbálkoznak az olcsó külföldi munkaerővel, azonban Japán általánosságban nem fogad külföldi munkavállalókat. Sok vállalat viszont úgynevezett szakmai-képzési programokat indít afféle hátsó ajtóként, így tesz szert kiegészítő munkaerőre. Az így alkalmazottak egy része azonban nem utazik vissza a hazájába. A kormány kimutatása szerint az év eleje óta mintegy 60 ezer külföldi maradt engedély nélkül Japánban.

A helyzet oda vezetett, hogy az elmúlt évben már 1700 illegálisan alkalmazott külföldi mezőgazdasági munkást találtak, háromszor annyit, mint egy évvel korában, és jóval többet, mint bármilyen más szektorban, de ahogy a dolgok állnak, a gazdáknak nem érdekük hogy ezt jelentsék a hatóságoknak. A helyi munkaerő ugyanis igen drága, és ha más ázsiai országból származó, jóval olcsóbban dolgozó „vendég”munkásra sikerül szert tennie egy farmernek, rejtegeti, amennyire tudja, hogy fenntartsa gazdasága működőképességét.

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Átformálta a szokásainkat a koronavírus – van visszatérés?

2020. augusztus 11. 08:21
Hosszú távon minden második ember fogyasztási szokásait átalakítja az egészségügyi vészhelyzet világszerte – derül ki az EY több mint 14 ezer fős nemzetközi kutatásából. A krízist követően a vevők egy meghatározó része visszatérne a megszokott életviteléhez, azonban ők se bíznak abban, hogy ez maradéktalanul megvalósulhat. Az átformálódó igények miatt a cégeknek újra kell gondolniuk szolgáltatásaikat.

Így szakad ketté a magyar társadalom a koronavírus miatt: megszólal a szakpszichológus

2020. március 24. 09:02
A koronavírus miatt kialakult helyzetet mindannyian máshogy tudjuk kezelni, mindenki máshogy éli meg. Vannak, akik teljesen tudatosan néznek szembe ezzel a helyzettel, azonban vannak olyanok is, akik inkább a tagadást választják vagy elbagatellizálják a járványt. A szakember szerint mind a két hozzáállás elfogadható. A HelloVidéknek dr. Gács Boróka tanácsadó szakpszichológus beszélt arról, hogyan dolgozzuk fel a vészhelyzet miatti stresszt.