Partner lehet Szlovénia és Magyarország a magas minőségű és a GMO-mentes élelmiszerek piacán

2016. augusztus 26. 08:23
Magyarország élen jár a GMO-mentes élelmiszerek előállításában, Szlovénia pedig a magas minőségű agrár- és élelmiszeripari termékek előállításában erős, főként e területeken léphetne közös árualappal harmadik piacokra a két ország - mondta a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezérigazgatója az MTI-nek, miután részt vett a szlovéniai AGRA nemzetközi vásár megnyitóján.

Oláh Zsanett közölte: a Gornja Radgonán 54. alkalommal megrendezett AGRA nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításon és vásáron idén partnerországként van jelen Magyarország. A 18 magyar kiállító főként agrár- és élelmiszeripari, agrárgépészeti vállalkozás, de emellett a magyar standon jelen van a 22 erdőgazdaság és nemzeti park is.


A vezérigazgató hozzátette: Magyarország ma Szlovénia ötödik legfontosabb gazdasági partnere, évente 1,7 milliárd euró a két ország közötti áruforgalom értéke, amit szeretnének 2 milliárd euró fölé növelni.

Az agrár- és élelmiszeripar szerepe ebben jelentős, hiszen a kétoldalú forgalomból ennek összege mintegy 700 millió euró - mondta Oláh Zsanett, megjegyezve, hogy ezen kívül még a gépgyártás és a turizmus fontos ágazat e szempontból. 

A 30 országból közel 1800 kiállítót felvonultató szlovéniai vásáron a magyar cégek főként piac- és partnerkeresőként vannak jelen. Ezt a tevékenységet segíti a MNKH Lendván tavaly megnyitott irodája is, amely már több cég piacra lépését egyengette, így két szlovén vállalat magyarországi cégalapításában, a Pölöskei Italgyártó Kft.-nek pedig szlovéniai üzleti lehetőség felkutatásában segített - jelezte Oláh Zsanett.

Forrás: hirek.elelmiszerklub.hu

Kapcsolódó cikkek

A magas színvonalú szakképzés a magyar mezőgazdaság versenyképességének alapja

2018. szeptember 06. 09:22
Az agrárium korszerűsítése mellett a magas színvonalú szakképzés az alapja a magyar mezőgazdaság versenyképességének - jelentette ki az agrárminiszter hétfőn Csongrádon.

A magyar erdők világa mutatkozik be a Szabadság téren

2018. szeptember 24. 08:13
A magyar erdők világát, értékeit és az erdészek természetmegőrző munkáját mutatják be az állami erdőgazdaságok az Erdővarázs Családi Napon a Szabadság téren péntektől vasárnapig.