Ritkán van lehetőség azonnali hatályú felmondásra

2017. június 29. 07:43
A munkaviszony megszüntetése a munkajog egyik legfontosabb területe, így nélkülözhetetlen, hogy ismerjük és helyesen alkalmazzuk a szabályokat. A jogellenes munkaviszony-megszüntetés szabályai az utóbbi években veszítettek a szigorukból, ám továbbra is jelentős bírságokat fizethetünk, ha nem körültekintően járunk el - írja az adózóna.

A munkaviszonyt három módon szüntethetjük meg: felmondással, azonnali hatályú felmondással, illetve közös megegyezéssel. 

Azonnali hatályú felmondást akkor alkalmazzunk, ha a másik fél a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. Lépésünk ráadásul határidőhöz is kötött, hiszen a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül kell a jognyilatkozatunkat megtenni.

Ritkán van a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésére jogszerűen lehetőség. Ha ez mégis bekövetkezne, jognyilatkozatunkat a jogásszal történő konzultációt követően tegyük meg. Amennyiben ezzel a móddal élünk, a felmondási tilalmak, illetve korlátozások sem akadályozhatnak bennünket, hiszen azok csupán a felmondásokra vonatkoznak.

Egy korábbi cikkünkben használati utasítást adtunk felmondáshoz, ott többek között bemutattuk mi a teendő közös megegyezés esetén.

hrportal / adózóna

 

Kapcsolódó cikkek

Élelmiszeripari szakágazatok képviselői egyeztettek

2016. március 10. 08:58
Meghatározó élelmiszeripari szakágazatok számára szervezett rendezvénysorozatot a Földművelésügyi Minisztérium, ahol az egyes ágazatok képviselői, szakértők és a tárca illetékesei együtt kerestek megoldásokat a jövő kihívásaira. 

Több mint 10 000 mázsa tűzifát zároltak a NÉBIH ellenőrei

2017. május 12. 08:00
Súlyos hiányosságok miatt felfüggesztették egy tűzifa telep kereskedelmi tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ellenőrei. A szakemberek elrendelték a telep teljes árukészletének, több mint 10 000 mázsa tűzifának a zárolását is. Az április végi ellenőrzés lakossági bejelentés alapján, majd a NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársaival közösen lefolytatott próbavásárlás eredményeként indult.