Rossz gazda az állam?

2016. március 04. 08:48
A Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. visszaadta a nehezen megszerzett biominősítését, mert nem tud biotakarmányt vásárolni. Pedig a hozzá tartozó 8 ezer hektáron maga is megtermelhetné azt.

Visszaadta a közelmúltban nem egyszerű módon megszerzett biominősítését a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. – erősítették meg lapunknak többen is az állami cégnél –, mert nem tud biotakarmányt vásárolni a kellő mennyiségben. A társaság korábban 16 ezer hektáron végzett természetvédelmi fenntartási feladatokat a Hortobágyi Nemzeti Park területén, néhány éve azonban ez a terület – az állami földek haszonbérbe adása révén – a felére csökkent. Azonban a megmaradt 8 ezer hektár is bőven elegendő lenne annyi állat ellátásához, amennyit a Hortobágyi Nonprofit Kft.-nél tartanak – tudtuk meg. A vállalat mégsem használja ki a lehetőséget, hogy a háromezer szürke marháját és a szaporulatát saját takarmánnyal etesse.

Mivel a marhák mellett 1100 rackajuhot is tartanak, és – bértartással együtt – csaknem háromszáz lovat, továbbá 250 bivalyt és mangalicát, jogosnak tűnik a kérdés, hogy az állami cégnél miért nem a rendelkezésre álló földről szedik össze a takarmánynak valót. A cégnél megerősítették, hogy azért nem teszik ezt, mert gépük, kaszájuk nincs, a bérkaszáltatást pedig – állami cég lévén – közbeszerzési eljárásnak kell megelőznie. Egy ilyen eljárásnak pedig, ha tavasszal kiírják, jó, ha őszre vége lesz, addigra meg nem nagyon marad már a földön fű, legalábbis lekaszálni való. Ha ez ilyen nehézkes – mondják a lapunk által megkérdezett szakértők –, nem is kéne feltétlenül bérkaszáltatniuk, vásárolhatnának néhány kaszát, ahogy az egyszeri gazdaember teszi, nekik is csak pár millió forintba kerülne. Traktor van a cégnél, ami elhúzná, így meglenne a biotakarmány.

Információink szerint az utóbbi években állandó vezetőváltással küszködik a hortobágyi cég, így pedig – a biominősítés visszaadásával együtt – egyrészt elbúcsúzhatnak nagy megrendelőjüktől, a HiPP bébiételgyártó cégtől, amely tőlük vásárolta a bioalapanyagot, másrészt körülbelül évi 240 millió forinttól. Biotakarmány termesztésénél – 8 ezer hektárra vetítve – ennyi többlettámogatás jár ugyanis a termelőnek.

Kérdés, hogy összesen mennyi kár éri az állami céget. Szerettük volna megtudni a Hortobágyi Nonprofit Kft. hivatalos álláspontját erről, Medgyesi Gergely Árpád ügyvezetőt azonban hiába kerestük többször is, üzeneteinkre – bár bent volt a cégnél – nem reagált, vissza sem jelzett. Ezért kérdéseinket elküldtük neki írásban, s reméljük, a válaszok hamarosan megérkeznek.

Kapcsolódó cikkek

Földindulás a magyar élelmiszerpiacon: de hol itt a botrány?

2017. február 22. 08:03
Semmilyen élelmiszerbiztonsági kockázat nem merült fel a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint azzal a 24 osztrák élelmiszerrel kapcsolatban, amelyeket nemrég egy célellenőrzéssel vizsgáltak meg abból a szempontból, van-e különbség a magyar és az osztrák fogyasztóknak szánt termékek között. A hivatal egyes élelmiszereknél az érzékszervi jellemzőkben és az élvezeti értékben talált különbséget. A Nébih a célellenőrzésen túl 2014-2016-ban összesen 766, Ausztriából származó termékmintát ellenőrzött, amelyek közül 8 nem felelt meg az előírásoknak. Két tejféleségnél és 6 édesipari terméknél találtak olyan összetételi-minőségi hibákat, amelyek miatt bírságolniuk kellett, vagy forgalmi korlátozást kellett elrendelniük. A 24 termékmintás Nébih-vizsgálat nyomán most mindenestre a kormány átfogó élelmiszerpiaci ellenőrzést indított.

„Biztonságosabb és egészségesebb munkahelyet minden életkorban!” – íme az eredmények!

2017. január 20. 07:57
Milyen biztonsági és egészségügyi kihívásokkal néz szembe az idősödő munkaerő az EU-ban? Hogyan kezelhetjük ezeket szakpolitikák, programok és stratégiák révén?