Sok a gyanúsan alacsony árú étolaj a magyar boltok polcain

2016. július 14. 12:20
A hatóság országos ellenőrzés-sorozatot indított.

Az elmúlt években a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) – más termékcsoportokhoz hasonlóan – folyamatosan ellenőrizte az étolajokat is. A feltűnően alacsony árú termékek kiemelt ellenőrzése élelmiszerlánc-biztonsági szempontból indokolt, ezért a hivatal közérdekű bejelentésként kezelte a Magyar Nemzet megkeresését és haladéktalanul országos ellenőrzés-sorozatot indított.

 

 
 
 

 

A NÉBIH szakemberei 15 mintát vizsgálnak. A komplex laboratóriumi vizsgálatok túlnyomó része lezárult, ezek a termékek megfeleltek az előírásoknak, jelölési hiba viszont szinte minden, nem hazai előállítású étolajnál akadt. A NÉBIH a közérdekű bejelentésben megjelölt, alacsony árkategóriájú, import finomított étolajok, mellett egyéb hazai gyártású, alacsonyabb árkategóriába tartozó, kereskedelmi márkajelzésű (ún. saját márkás) termékeket és közkedvelt márkák árucikkeit is ellenőrzi.

A vizsgálatot a bejelentésben megjelölt üzletláncok áruházain túl, nagykereskedelmi egységekben, hipermarketekben, importőröknél és első betárolási helyeken végzik. A NÉBIH szakemberei 15 féle terméket vizsgálnak, amelyek között webáruházakban is kapható étolajok is szerepelnek. A tisztességtelen forgalmazói magatartás megvalósulásának, valamint az első betárolási helyek és az áruházláncok – nyomon követhetőség meghatározása céljából történő – dokumentációinak vizsgálata jelenleg még folyamatban van.

olaj

A NÉBIH az elmúlt években szinte valamennyi itthon forgalmazott étolajat ellenőrzött – fotó: Shutterstock

A termékek jelölésének vizsgálata során eddig valamennyi, nem magyarországi előállítású étolaj jelölése hibásnak bizonyult. A már lezárult, biztonsági és minőségi paraméterekre is kitérő laboratóriumi vizsgálatokon ugyanakkor minden minta megfelelt az előírásoknak. Az EKÁER adatai alapján 2016. január 1. óta legnagyobb mennyiségben Spanyolországból hozott be étolajat 2 vállalkozás hazánkba, mintegy 24 ezer tonna mennyiség. Nagyságrendileg negyedannyi étolaj – nagyjából 7 ezer tonna – érkezett Romániából összesen 8 vállalkozás tevékenysége révén. A harmadik jelentősebb mennyiséget, csaknem 4 ezer tonnát, 11 cég importálta Ausztriából. Horvátországból 8 vállalkozás vásárolt étolajat, mintegy 3 ezer tonnát.

Az EKÁER rendszerben szereplő információk alapján a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága a három legnagyobb magyar importőr vállalkozásnál helyszíni ellenőrzést végzett, azok címei azonban csak székhelyszolgáltatók voltak. A helyszíni ellenőrzés akadálya miatt a NÉBIH a társhatóságok közreműködésével tovább folytatja a vizsgálatot.

A NÉBIH 2008 óta több mint 9000 hatósági laboratóriumi vizsgálatot végzett a termékkör kapcsán. Ez alapján elmondható, hogy szinte valamennyi, a hazai étolaj piacon megjelent külföldi és magyar gyártású termék elemzésre került már. Az utóbbi időszakban csak pár mintával adódott gond, jellemzően jelölési hiba miatt, azonban a feltűnően alacsony árú termékek kiemelt ellenőrzése élelmiszerlánc-biztonsági szempontból indokolt.

Forrás: agorinform.com

Kapcsolódó cikkek

Egy új tanulmány szerint a biohús és -tej több egészséges zsírsavat tartalmaz.

2016. február 25. 08:57
Két új, a The British Journal of Nutrition folyóiratban megjelent, tudományos cikk újfent felmérte az ökológiai gazdálkodásból származó húsok és tejek, illetve az ezek „nem organikus” megfelelői közötti különbségeket.

100 milliárd forinttal több támogatást kap jövőre az agrárium

2016. május 23. 08:13
Czerván György szerint a jövő évi költségvetés egyik nyertese az ágazat.