Százmilliós mezőgazdasági áfacsalás

2018. június 15. 15:50
A gyanú szerint százmillió forinttal károsította meg a költségvetést a traktorok és más mezőgazdasági gépek áfájával "ügyeskedő" társaság. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága vádemelést javasol.

A csalássorozat irányítói a gyanú szerint az általuk működtetett cég nevében belföldi megrendelők részére szereztek be közvetlenül a gyártól nagy értékű mezőgazdasági gépeket és gépalkatrészeket, amelyeket papíron először egy általuk létrehozott szlovákiai cégnek exportáltak, közösségi, áfamentes eladásként. Majd a traktorokat a szlovák társaság értékesítette tovább - szintén csak papíron - a magyar megrendelőknek, ugyancsak adómentesen - számolt be róla az MTI.

A traktorok és gépek valójában Magyarországot nem hagyták el, azok a beszerző cég telephelyén sorakoztak.

A gyanúsítottak a fiktív utaztatásokat szabályosnak tűnő szállítási okmányokkal is alátámasztották, a szállítás költségeit ki is fizettették a vevőkkel

- emelte ki Kuperczkó Adrienn, aki jelezte, hogy az elkövetők mintegy százmillió forint kárt okoztak a költségvetésnek.

Mint felidézte, a pénzügyi nyomozók 2016-ban 15 helyszínen - köztük Bács-Kiskun, Baranya és Pest megyékben - tartottak házkutatásokat. Könyvelési anyagokat, számlákat, szerződéseket és egyéb bizonyítékokat foglaltak le, illetve tanúkat hallgattak meg.

A költségvetésnek okozott kár teljes mértékben megtérül a készpénzlefoglalásnak, illetve a nagy értékű ingatlanok és üzletrészek zárolásának köszönhetően

- hangsúlyozta a pénzügyőr főhadnagy.

Az ügyben a láncolatot irányító férfi és nő mellett meggyanúsították a hamis okmányokkal "variáló" fuvarozócég ügyvezetőnőjét, valamint a szlovák cég ügyvezetőjét is.

Az üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt akár tíz év szabadságvesztés is kiszabható.

agrotrend.hu 

Kapcsolódó cikkek

Sok a gyanúsan alacsony árú étolaj a magyar boltok polcain

2016. július 14. 12:20
A hatóság országos ellenőrzés-sorozatot indított.

Erdészet - rendelet-módosítások

2016. március 03. 13:25
Az Erdészeti Biztonsági Szabályzat kiadásáról szóló 15/1989. (X. 8.) MÉM rendelet, valamint a mezőgazdasági és erdészeti gépkezelői jogosítvány bevezetéséről és kiadásának szabályairól szóló 83/2003. (VII. 16.) FVM rendelet módosításáról