Szerdán kezdődik az AGROmashEXPO mezőgazdasági szakkiállítás

2017. január 25. 12:25
Fazekas Sándor: Látszani fog a külkereskedelemben a berlini Zöld Hét hatása 

Szerdán indul az AGROmashEXPO, ez az egyik legnagyobb mezőgazdasági vonatkozású magyar szakkiállítás, ahol mintegy 300 kiállító, 38 ezer négyzetméteren várja az érdeklődőket - mondta a földművelésügyi miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán.

agromashAz AGROmashEXPO szakkiállítás 38 ezer négyzetméteren várja az érdeklődőket. Fotó: agroinform.huFazekas Sándor beszámolt még a berlini Nemzetközi Zöld Hét, a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói vásár tapasztalatairól is, amelynek idén Magyarország volt a díszvendége.  

Kiemelte: a rendezvényen a magyar pavilon áll a középpontban, ahova a vásár pénteki megnyitója óta 200 ezren látogattak el. Fazekas Sándor arra számít, hogy a következő évek kereskedelmében meglátszik majd a vásár és azon belül a magyar szereplés hatása.

magyarhirlap.hu

Kapcsolódó cikkek

Növényorvosi vény: csak szerződéssel

2017. január 05. 07:45
A növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010 (IV. 23.) FVM rendelet alapján a növényorvosi vényt kizárólag olyan személy részére lehet kiállítani, akivel a növényorvos írásbeli szerződést kötött. A szerződés megkötését, módosítását, illetve megszűnését 15 napon belül a növényorvosnak be kell jelentenie a NÉBIH felé. 2016. április 26-a óta működik a NÉBIH elektronikus feltöltő felülete, ahol a növényorvosok a növényvédelmi szolgáltatásra vonatkozó szerződések adatait rögzíthetik.

Módosul a Vidékfejlesztési Program

2016. április 18. 10:55
A 2000 lakos egyenérték alatti települések autonóm és természetközeli szennyvízkezelésének széles körű megvalósítása érdekében döntött a Miniszterelnökség az "Egyedi szennyvízkezelés" című pályázati felhívás módosításáról és a támogatói kérelmek benyújtási határidejének megváltoztatásáról.