Szintet lépett a digitalizáció a bérszámfejtésben - interjú Ocskay Szilárddal

2021. május 20. 11:20
A Budapest Business Journal tavalyi iparági rangsora szerint bérszámfejtésben a legmagasabb árbevételt a NEXON érte el. Ocskay Szilárd ügyvezetőt a 2020-as Covid-év szakmai újdonságairól és a cég idei terveiről kérdeztük.
Szintet lépett a digitalizáció a bérszámfejtésben - interjú Ocskay Szilárddal

Milyen 2020-as évet zártak pénzügyileg?
Bevételeinket 9 százalékkal tudtuk növelni, így meghaladta az 5 milliárd forintot. Adózott eredményünk még ennél is jobban emelkedett, vagyis továbbra is növekedési pályán vagyunk. Közel 3000 vállalat használja megoldásainkat, 1 millió ember bérszámfejtése készül szoftvereinkkel. Ezért a 2020-as év legnagyobb sikerének azt tartjuk, hogy minden tevékenységünket megbízhatóan és folyamatosan biztosítottuk a rendkívüli helyzetben is.
Az egyik legkézzelfoghatóbb eredmény, hogy az az 500 cég 70 ezer munkavállalója, akinek outsourcing szolgáltatás keretében közvetlenül a NEXON számfejti a bérét, a legnagyobb felfordulás közepette is időben megkapta a fizetését.

Milyen szegmensek/üzletágak mentek jobban, melyekben volt hullámvölgy?
Ügyfélállományunk szerencsére hagyományosan igen stabil. A járványhelyzet ezen felül felgyorsította a digitalizációt, így olyan partnereink is bevezették önkiszolgáló HR-rendszerünket, sőt még annak mobilalkalmazását is, akik eddig halogatták a döntést. Ennek köszönhetően az applikációt használók köre 2020 folyamán 60%-al emelkedett.

Miben változtak a megbízók igényei?
A #maradjotthon és a #tartstávolságot igénye felértékelte az önkiszolgálás, a papírmentesség és a digitális belső kommunikáció lehetőségét, valamint az otthoni munkavégzést támogató megoldásainkat. Ilyen a mobil eszközökről is elérhető dolgozói önkiszolgáló HR-programunk.

Egy másik terület, ahol szintén jelentős előrelépés történt, az IT-biztonság. A kétfaktoros azonosítás régóta beépített funkciója a rendszereinknek, de eddig viszonylag kevés ügyfél élt vele. Az általánossá vált home office miatt azonban a biztonságra nagyobb gondot kellett fordítani, így az önkiszolgáló rendszerünk használatánál kétfaktoros azonosítást vezettünk be.  

A dolgozói önkiszolgáló rendszer előnyeit outsource-ügyfeleink is használhatják a NEXON üzemeltetésében, SaaS szolgáltatás keretében. A tavalyi év folyamán gyakorlatilag valamennyi outsource ügyfelünk áttért az elektronikus munkabérjegyzékre, már nem borítékolunk és postázunk, hanem az önkiszolgáló felületükre töltjük fel a digitális munkabér-jegyzéket.

Az idei évváltás áttörést hozott az elektronikus aláírás terén is: januárban több mint harmincötezer M30 és járulékigazolást tudtunk a papír alapú átadás helyett elektronikusan a PORT felületén publikálni digitális aláírással ellátva. Mondanom sem kell, hogy ez mennyivel gyorsabb, egyszerűbb és papírkímélő megoldás.

Az elmúlt év bebizonyította az outsource-szolgáltatásunknál használt kommunikációs portál a NEXONline előnyét is. Ez a korszerű, áttekinthető és adatbiztonsági szempontból is optimalizált felület az írásos kommunikáció elsődleges csatornája cégünk és a megbízó ügyintézői között. Ezzel gyors, pontos és transzparens szolgáltatást nyújtunk ügyfeleinknek.
Itt történik a havi számfejtési ciklusok információinak begyűjtése, egyeztetése, a számfejtési eredmények közlése, egyedi ügyek indítása és követése is. A portálon követhetik megbízóink, hogy pontosan mit végzünk, milyen határidővel és természetesen milyen minőségben.

Milyen terveik vannak erre az évre?
Stratégiai HR-megoldásainkkal lépünk piacra idén, amelyek a munkavállalókkal kapcsolatos adatok azonnali lekérdezését, elemzését és a gyors döntések alátámasztását teszik lehetővé. Sokan és sokat beszéltek már a HR üzleti partnerré válásáról, mi most ehhez kínálunk eszközöket.

A NEXONanalytics a járvány idején (is) kulcsfontosságú HR-tervezést emeli új szintre. A megoldás egy közös adattárházba gyűjti össze mindazon adatokat, amelyeket az adott vállalatnál cégünk rendszerei kezelnek - bér, HR, beosztástervezés, munkaidő-nyilvántartás stb, majd ezeket egy analitikai eszközzel lehet elemezni, illetve az előre összeállított kimutatások dashboard formájában akár minden reggel a vezető asztalán lehetnek. Ugyancsak a járvány és a távmunka világított rá, mennyire fontosak a szabályozott és digitalizált munkafolyamatok. A NEXON workflow megoldása előre definiált, gyakori folyamatokat tartalmaz - például beléptetés-kiléptetés, beosztástervezés, de természetesen bármilyen saját folyamatot is le lehet képezni benne.

Outsourcing üzletágunkban is jelentős bővítést hajtunk végre ebben az évben: május 10-én nyitottuk meg új regionális irodánkat Debrecenben.

A nyitóképen Ocskay Szilárd, a NEXON ügyvezetője

A legnagyobb bérszámfejtéssel foglalkozó cégek a Budapest Business Journal 2020-as listáján:

 

Rangsor Cég neve Kiszervezett bérszámfejtésből származó nettó árbevétel 2019-ben (M Ft)
1. NEXON Kft. 1,9 (M Ft.)
2. TMF Magyarország Kft. 1,156 (M Ft.)
3. Prohumán 2004 Munkaerő Szolgáltató és Tanácsadó Kft. 508 (M Ft.)
4. MemoLuX Szervező, Fejlesztő és Szolgáltató Kft. 508 (M Ft.)
5. WHC Accounting Kft. 425 (M Ft.)
6. Pannonjob Humán Szolgáltató és Tanácsadó Kft. 340 (M Ft.)
7. Trenkwalder Outsourcing Kft. 289 (M Ft.)
8. Econoserve Gazdasági Tanácsadó Kft. 217 (M Ft.)
9. RSM Hungary Zrt. 217 (M Ft.)
10. ACCACE Hungary Outsourcing Kft. 190 (M Ft.)
11. ITL Group Kft. 152 (M Ft.)
12. BPION Services Kft. 99 (M Ft.)
13. VGD Hungary Kft. 72 (M Ft.)
14. Béradmin Kft. 69 (M Ft.)
15. Perscriptor Könyvel?iroda Kft. 27 (M Ft.)
16. HyperCortex Zrt. 26 (M Ft.)
17. Audit-Labtech Kft.  
18. Consider Könyvel? Iroda Kft.  
19. Edutax Kft.  
20. Balance Adó- és Ügyviteli Kft.  
21.

BPO-TAX Kft.

 

www.hrportal.hu

   

 

Kapcsolódó cikkek

Demonstráció - november 6.

2018. november 07. 15:07
Közös demonstráción tiltakoztak a konföderációk tagszervezetei a januárban hatályba lépő törvény ellen

Ne a lakossággal és a gazdákkal fizettesse meg az Európai Bizottság az 2030-as klímapolitikai célok költségeit

2021. október 13. 07:59
Az Európai Bizottság klímacsomagja jelentős hatással lesz a mezőgazdasági termelőkre és az erdőgazdálkodókra is az előttünk álló évtizedben. El kell kerülni, hogy a klímacélok teljesítése drasztikus élelmiszerár-emelkedést okozzon, mert az még nagyobb terhet jelentene a fogyasztók és a gazdák számára egyaránt – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.