Tagtoborzó Székesfehérváron

2014. július 14. 17:37
2014.07.12-én, Székesfehérváron az Ifjúsági és Sportközpontban, (közismert nevén ”Bregyó”) a TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0045 számú „A MÉDOSZ kapacitásbővítése a konvergencia régiókban” elnevezésű pályázat keretén belül, tagszervező rendezvényt tartott a MÉDOSZ. 
Tagtoborzó Székesfehérváron

A program délelőtt 10 órakor kezdődött a Fehérvár Band Fúvószenekar indulóival. A félórás koncert közben, folyamatosan érkeztek a környék MÉDOSZ tagsággal rendelkező munkáltató dolgozói.

Ezt követően, a pályázat szakmai munkatársa, Varga Ferenc üdvözölte a közel 150 jelenlévőt.

Tájékoztatta a résztvevőket a rendezvény céljáról és bemutatta a MÉDOSZ-t. A továbbiakban röviden ismertette a szakszervezet szolgáltatásait. Az érdekvédelem mellett igen jelentős vonzerővel bírnak a szolgáltatások, amelyekkel a tagdíj többszörösét takaríthatják meg a tagok.

 

Első helyen kell említeni a biztosításokat, majd a tagkártyával igénybe vehető vásárlási kedvezményeket. Nem elhanyagolható az ingyenes jogi tanácsadás sem. Utalt a taglétszám növekedés fontosságára, mert ezáltal nagyobb eséllyel képes a szakszervezet fellépni a munkavállalók jogainak védelmében. A nagyobb létszám egyben nagyobb bevételt is jelent, amely lehetővé teszi, hogy segélyezésre, vagy a MÉDOSZ saját Szigligeti Vendégházában töltendő pihenés támogatására több jusson.

A biztosításról bővebb ismereteket régi partnerünk, a SIGNAL jelen lévő dolgozóitól kaphattak a résztvevők, akik standjuknál látták el információval az érdeklődőket. A szakszervezet másik jelentős szolgáltató partnere a VODAFONE ismertető anyagokat küldött.

 

A tájékoztatást követően, mindenkinek jó szórakozást kívánva átadta a mikrofont Hegedüs Andreának, az Alba- Kenyér SZB titkárának, aki a gyermekeket invitálta játékos vetélkedőkre. Ez után Sipos Ferenc, a Győri Keksz SZB titkára, az Alba - Kenyér, a DENSO és a Győri keksz csapataival együtt megkezdte az előkészületeket a labdarúgó mérkőzésekhez.

 A szóban, korábban elhangzottak mellé, a jelen lévők információs anyagokat is kaptak.

 

A jó hangulatú rendezvény közben, mindenki elfogyasztotta a babgulyást is.

 

A vendégek távozásakor, többek részéről elhangzott, hogy a közeljövőben a munkahelyen is szeretnének további konzultációt tartani, az itt elhangzottak folytatásaként.

Ebből is látszik, hogy a rendezvény elérte célját, mert sikerült többek érdeklődését felkelteni.

Bízunk abban, hogy rövidesen új tagok belépése lesz az eredménye a rendezvényünknek. 

 

További képek albumunkban találhatók!

Kapcsolódó cikkek

Gyászhír

2016. április 27. 11:38
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BARTHA GYÖRGY a MÉDOSZ nyugdíjas munkatársa életének 75. évében rövid betegség után elhunyt.
Búcsúztatása 2016. május 9-én (hétfő) 11 óra 15 perckor lesz a Kispesti temetőben (Budapest, XIX. kerület, Puskás F. u. 5.).
Kérjük, hogy részvétét csak egy szál virággal fejezze ki!
MÉDOSZ munkatársai

Az Új Munka Törvénykönyv bevezetésének tapasztalatairól szóló képzés TÁMOP pályázat keretein belül

2015. július 03. 21:25
A MÉDOSZ kapacitásbővítése a konvergencia régiókban” című, TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0045 sz. projekt keretében 2015.09.19. - 20. között Szigligeten az Új Munka Törvénykönyve bevezetésének tapasztalatairól képzést tartott a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete.