Taxisblokádhoz hasonló tüntetésre készülnek

2018. december 14. 08:05
Ha elfogadja a Parlament ma rabszolgatörvényként elhíresült javaslatot, akkor a taxisblokádhoz hasonló demonstrációt tartanak. A Vasas Szakszervezeti Szövetség már szervezi az útlezárásokat.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke elmondta az Atv-nek, hogy folyamatban vannak az engedélykérések az útlezárásokra, de ha nem kapnak rá engedélyt, akkor polgári engedetlenséghez kell folyamodniuk. Szerinte a mostani törvényt cinikus módon és embertelenül akarják meghozni. Hozzátette: a törvény ereje, és értéke is megkérdőjeleződik ebben az estben, így a munkavállaló is gondolhatja, hogy bizonyos törvényeket ő sem tart be.

László Zoltán azt is elmondta, hogy nem a szakszervezetek vezetői akarják az útlezárásokat, hanem a dolgozók, akik a szakszervezetek tagjai. Jelenleg a munkahelyeken érdeklődnek a tiltakozás módjairól és felméréseket készítenek. 

Szerinte csak politikai szájtépés, hogy a Fidesz szerint több munkahelyet teremtettek, mint a korábbi kormány. László Zoltán úgy véli, a kormánynak el kellene menni a szakszervezeti székházba, és meg kellene hallgatni őket, akkor el fogják nekik magyarázni, mi a valós helyzet, de eddig még nem mentek el hozzájuk, és eszük ágában sincs, hogy kimenjenek az emberek közé és megkérdezzék, mit akarnak.

Emlékeztetett, hogy amikor a törvényjavaslat előterjesztője, Kósa Lajos leült velük tárgyalni, akkor csak időhúzásra játszott a kabinet, az egyeztetések mögött nem is volt valódi tartalom.

A Szakszervezeti Szövetség elnöke elmondta: a probléma az, hogy az ilyen döntések előtt szakmai egyeztetésre lenne szükség, ami nem történik meg, közölte. Ha szerdán átmenne a törvényjavaslat a parlamenten, akkor azonnal egyeztetnek a dolgozókkal arról, mekkora a realitása egy országos demonstrációnak, lezárásoknak, utána jönnek a gyakorlati lépések - tájékoztatott. Nem abba kell belehajszolni az embereket, hogy még többet dolgozzanak, hogy el tudják tartani a családjukat, hanem azt kell elérni, hogy 8 órás munkával is megtehessék azt - hangsúlyozta László Zoltán.

hrportal.hu

Kapcsolódó cikkek

Munkaerőmegtartási jó gyakorlat, testközelből

2019. december 04. 09:18
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága az élelmiszeripari tagság számára a „FEJLŐDJÜNK EGYÜTT!” programsorozat keretében kamarai finanszírozással 2019. november 19-én újabb gyárlátogatást szervezett az Eisberg Hungary Kft. gyáli üzemébe.

Új szociális hozzájárulási adótörvény 2019-től

2019. február 12. 09:09
A 2019-től hatályba lépő új Szocho tv. alapvetően az eho integrációjával és a kedvezményrendszer átalakításával hoz újat a jelenlegi szabályozáshoz képest. Négy dologra is érdemes fokozottan figyelniük a társaságoknak: mely kedvezményeket vehetnek igénybe folytatólagosan a régi szabályok alapján, melyek érvényesíthetők az új szabályok alapján, milyen kedvezmények kerülnek kivezetésre, illetve mely kedvezmények érvényesíthetők visszamenőlegesen akár önellenőrzéssel is. Az rsm.hu írása.