Tölgyfából készült a Zalakarosi Parkerdő legújabb büszkesége

2018. augusztus 15. 08:39
A felső szintről az erdők fölött el lehet látni a Balatonig.

 

Amint azt korábban megírtuk, a Zalaerdő Zrt. saját forrásból, több mint 40 millió forint értékben épített új kilátót A zalakarosiként ismert, de valójában Zalamerenye közigazgatási területéhez tartozó kilátó annyira károsodott az idők folyamán, hogy balesetveszélyessé vált és emiatt 2017-ben lebontották.

A Zalakarosi Parkerdő területén nemrégiben átadott új, 23 méter magas tölgyfa kilátó – fém-fa kapcsolatokkal, horganyzott elemekkel – szélesebb alapokon nyugszik “elődjénél”, ennek megfelelően a látogató szintek is tágasabbak, a lépcsők szélesebbek, kevésbé meredekek. A szakemberek szerint ideális időjárási körülmények között a felső szintről az erdők fölött el lehet látni a Balatonig, a tó északi partjáig is.

Zalamerenye, 2018. augusztus 13.
Kilátás a közelmúltban felavatott, felújított kilátóból a zalakarosi parkerdõben, Zalamerenye közelében 2018. augusztus 13-án. A 23 méter magas tölgyfa kilátót a Zalaerdõ Zrt. saját forrásból újította fel.
MTI Fotó: Varga GyörgyFotó: MTI/Varga GyörgyZalamerenye, 2018. augusztus 13.
A közelmúltban felavatott, felújított kilátó a zalakarosi parkerdõben, Zalamerenye közelében 2018. augusztus 13-án. A 23 méter magas tölgyfa kilátót a Zalaerdõ Zrt. saját forrásból újította fel.
MTI Fotó: Varga GyörgyFotó: MTI/Varga GyörgyZalamerenye, 2018. augusztus 13.
A közelmúltban felavatott, felújított kilátó a zalakarosi parkerdõben, Zalamerenye közelében 2018. augusztus 13-án. A 23 méter magas tölgyfa kilátót a Zalaerdõ Zrt. saját forrásból újította fel.
MTI Fotó: Varga György

Fotó: MTI/Varga György

sokszinuvidek.24.hu

Kapcsolódó cikkek

100 milliárd forinttól estek el a gabonatermesztők tavaly

2018. január 26. 09:38
A múlt évben mintegy 13 millió tonna gabona termett Magyarországon, ami 2 millió tonnával kevesebb mint az előző évben, a terméskiesés mintegy 100 milliárd forint bevételcsökkenést okozott a termelőknek – mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnökhelyettese.

Így értelmezendő az állásidőre járó alapbérfizetési kötelezettség

2017. április 24. 07:49
Van-e foglalkoztatási kötelezettsége a munkáltatónak a munkavállaló munkaköre betöltésére való egészségügyi alkalmatlansága esetében, a munkaviszony megszüntetése hiányában? Megvalósulnak-e ilyenkor az állásidőre járó díjazás feltételei? – a Kúria döntése.