Toxin volt a rizsben, a felvágottban

2017. január 27. 09:00
A január 2-ai ebédre elfogyasztott párolt rizs, illetve egy szendvicskészítő műhelyben csomagolt tavaszi felvágott miatt betegedett meg a hónap elején 126 rendőr a déli határnál. Ezekben az ételekben ugyanis toxint termelő, B. cereus nevű baktériumot mutattak ki a laborvizsgálatok – tudta meg lapunk.

A tömeges megbetegedések január elején jelentkeztek a déli határon szolgáló rendőrök körében: 2-án és 3-án összesen 61 rendőr betegedett meg, egy nappal később további 49, majd újabb 16 rendőrnél jelentkeztek a tünetek, elsősorban akut gyomor- és bélrendszeri panaszok, hányinger, hányás, hasmenés, hasi fájdalom. Kórházi ápolásra ugyan senkinél nem volt szükség, de az érintettek kiestek a szolgálatból. Az eset után több sajtóbeszámoló is arról szólt, hogy ételmérgezés történhetett, de ezt hivatalosan eddig nem erősítették meg.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) viszont lapunk érdeklődésére azt közölte, hogy a megbetegedések után négy Bács-Kiskun, Csongrád, illetve Békés megyei helyszínen, az érintett járási hivatalok közreműködésével végeztek ellenőrzéseket. Vizsgálták a kiskunhalasi Csipke Hotel Kft. Expressz éttermét (ahol a közlés szerint január 2-án ettek az érintettek), az AMO Bt. orosházi szendvicskészítő műhelyét, illetve a cég szegedi élelmiszercsomag-összeállító műhelyét, továbbá a Hungaro-Food 2009 Kft. békésszentandrási húsüzemét. A négy létesítményben a szakemberek 103 laboratóriumi mintát vettek.

A mikrobiológiai vizsgálat a január 2-ai ebédre kiadott párolt „rizs eltett ételmintájából nagy mennyiségben, és az orosházi szendvicskészítő műhelyben megmintázott tavaszi felvágottból alacsonyabb csíraszámban toxint termelő B. cereust mutatott ki. A B. cereus, illetve toxinja akut bélrendszeri tüneteket okozhat” – írták.

A Nébih azt is közölte, hogy mivel az orosházi szendvicskészítő műhely, illetve a szegedi élelmiszercsomag-összeállító műhely „illegálisan – bejelentés, illetve külön engedély nélkül – működött, tevékenységüket azonnali hatállyal felfüggesztették”.

Lapunk megkereste a megnevezett cégeket. A hotelnél azt a tájékoztatást kaptuk, hogy valóban voltak náluk ellenőrzések, de az eredményről még semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak, így egyelőre nyilatkozni sem tudnak az esetről. Az orosházi szendvicskészítő műhely szintén nem kapott hivatalos tájékoztatást a vizsgálati eredményekről, de ott eddig úgy tudták, hogy minden minta negatív lett, és a megbetegedéseket valamilyen vírus okozta. Mint mondták, a tavaszi felvágottat előre csomagolva kapták meg, az abból készült szendvicset pedig ugyancsak lezárva, vákuumcsomagban továbbították. Arra a kérdésre, hogy miért illegálisan végezték a tevékenységet, azt válaszolták, hogy szó sem volt erről, csupán annyi történt, hogy az egyik üzemükben nem volt almamosó, illetve a két üzem közötti távolság (mintegy 60 kilométer) több volt a szabályokban megjelölt 40 kilométernél, így ezt már ipari jellegű tevékenységként kellett volna végezniük. A szendvicskészítéssel az ellenőrzések után felhagytak a fő tevékenységként egyébként épülettakarítással foglalkozó cégnél. (A rendőrségi holnap szerint az említett betéti társasággal a rendőrség korábban is állt már szerződésben, például 2013-ban több kapitányságon takarítási tevékenységgel bízták meg őket).

Egyelőre kérdéses, hogy az ételmérgezés ügyében indul vagy indult-e bármilyen vizsgálat, ezzel kapcsolatos kérdéseinkre ugyanis a rendőrség a múlt hét óta nem válaszol. Azt sem tudni, hogy a déli határon szolgáló rendőrök ellátásához milyen szempontok alapján választják ki a beszállító cégeket.

Pintér Sándor belügyminiszter a múlt szerdai határszemléje után már beszámolt néhány részletről a megbetegedéssel kapcsolatban. A belügyminiszter akkor azt mondta, hogy a 126 rendőrt ledöntő, gyomorpanaszokkal, hányással, hasmenéssel járó betegség oka részben az volt, hogy nem tartották be az élelmiszerek készítésére és tárolására vonatkozó szabályokat. A belügyminiszter további részleteket nem árult el, csak annyit tett hozzá, hogy az érintettek nagyon gyorsan, két-három nap elteltével újra szolgálatra tudtak jelentkezni, és többeknél a betegség lefolyását befolyásolta, hogy influenzaszerű fertőzésben szenvedtek. A baktériumokról és toxinokról nem tett említést. A határon dolgozók ellátásáról pedig azt mondta, hogy az jó minőségű, a rendőrök és a katonák ruházata pedig szerinte „hibátlan”. Még ennél is pozitívabban nyilatkozott múlt pénteken Dobson Tibor, a Magyar Rendvédelmi Kar vezetője. Ő a déli határon tett látogatása után az állami hírügynökségnek azt mondta, hogy sem ruházati, sem élelmezési, sem orvosi ellátási probléma nincs a magyar–szerb határszakaszokon szolgáló rendőröknél, és az állomány sem jelzett ilyen gondot.

Korábban is történt már tömeges megbetegedés a déli határszakaszon. Tavaly novemberben például 33-an betegedtek meg, akkor többen calici vírust emlegettek. A mostani megbetegedések után a rendőrség egyébként arról adott tájékoztatást, hogy a hasonló megbetegedések megelőzése és az esetleges járvány megfékezése céljából módszertani útmutatót adtak ki, és a benne foglaltak betartását az egészségügyi szolgálat folyamatosan ellenőrzi.

 
mno.hu

Kapcsolódó cikkek

Elkészült a nemzeti erdőstratégia tervezete

2016. július 13. 08:04
Elkészült a 2016-2030 közötti időszakra vonatkozó nemzeti erdőstratégia tervezete

Aktivizálná élelmiszeriparos tagjait az agrárkamara

2018. október 17. 08:02
Az élelmiszeriparosok mára úgy érezhetik, hogy nem idegen testként léteznek az agrárkamarában.