Új élet felmondás után - így építsd fel magad (1.)

2018. március 21. 08:30
Megviseli az erős idegzetűeket is. Még akkor is, ha titokban számítanak rá. A leépítés okozta sokk azonban kezelhető, az álláskereső pedig egy idő után feláll a padlóról. Hogyan is? Sorozatunkban az új állás megtalálásáig tartó lépcsőket, jó gyakorlatokat, titkos fogásokat járjuk körül outplacement-tanácsadó segítségével.

„Teljes önbizalomvesztést okozott” - vázolja a menesztés drámaiságát Mónika, akit magas pozícióból több évnyi munka után küldött el cége. „Annyira erős volt bennem a lelki sérelem, hogy elnyomta a tisztán látást. Elvették a telefonom, a laptopom, és megszűnt minden, ami addig fontos volt” - teszi hozzá. Mónika egyike annak a sok tízezer - vagy talán százezer - magyarnak, aki legalább egyszer megtapasztalta karrierje során, milyen az, amikor váratlanul elveszíti életének egy fontos színterét és fő bevételi forrását.

Olvass a jelekből, ez jelezheti a leépítést

Mónikát „B” terv nélkül érte a hír. Se ideje, se szándéka nem volt előtte menekülőút kiépítésére, annyira nem érezte fenyegetve magát. Pedig aki időt nyer, életet nyer - tartja a latin mondás. Fix munkahelyről sokkal kisebb nyomás alatt lehet B tervet összeállítani: például állást keresni vagy a továbblépéshez szükséges készségeket tréningeken megtanulni. Persze ezt akkor könnyebb meglépni, ha mi sem vagyunk már motiváltak a munkában vagy leépítési hullámot szimatolunk a levegőben. Utóbbit sokszor lehetetlen megérezni, intő jelek azonban akadnak. Paulovics Éva, a Jobsgarden ügyvezetője elmondta, ilyen lehet, ha egy szervezetben a felmondott kollégákat nem pótolják, ha nem jönnek a bevételi számok, ha kulcsemberek távoznak, ha a korábbi támogató vezetői attitűd számonkérővé változik, ha elmaradnak a fejlesztések, eltűnik a marketing költség, ha a sajtóban elkezdenek leépítésekről cikkezni, vagy elvesznek felelősségi köröket egy-egy munkatárstól.

Önsajnálat helyett gyorsan belevágni

Mit tehet a munkavállaló, ha egy napon a vezető behívatja és közli, hogy nincs tovább? Fontos, hogy az okozott traumáról, a kialakult helyzetről beszélni kell, ha lehet minél több emberrel, akár külső segítség bevonásával. Nyílhat mozgástér a felmondási csomagban: a munkavállaló választhat hosszabb felmondási időt kevesebb bánatpénzzel vagy fordítva. Számos multinacionális cég ajánl fel a dolgozónak outplacement szolgáltatást. Ez az elhelyezkedést segítő tréning és személyes tanácsadás külsős szakértővel, ami a felmondás közlése után akár fél órával is elindulhat. A gyors start azért lehet lényeges, hogy minél előbb pozitív irányt vegyen a hozzáállás, ne az önsajnálat, vagy a munkaadó hibáztatása kerüljön a fókuszba. Érdemes a HR-en rákérdezni, hogy van-e ilyen lehetőség cégen belül, sőt lehet lobbizni is érte. Sok időt, pénzt és energiát spórolhatunk meg magunknak, ha szakértői támogatással vágunk bele új életünk építésébe. 

Miért éri meg egy cégnek ilyen szolgáltatást fizetni? A korrekt elválás később ajánlásokban, üzleti kapcsolatokban vagy egy esetleges visszatérésben hozhat hasznot. Ezen kívül a „gondoskodó munkaadó” image-e pozitív üzenet a maradó maradóknak és a külvilágnak egyaránt.

Álommunka helyett rád szabott állást!

Hogyan is vágjunk bele? „Nem kell álommunkahelyet megcélozni. A lényeg, hogy tisztán lásd a lehetőségeidet, saját szempontrendszert állíts fel és abból hozd ki a maximumot” - mondja Paulovics Éva. Példaként egy 58 éves rendszergazdát említ, aki felismerte életkora hátrányát, azt, hogy egy trendi, fiatalos IT céghez lehetetlen bejutnia. Viszont megbízhatóságával, hűségével (15 éve dolgozott korábbi munkaadójánál) a fiatalok nem tudnak versenyezni. Olyan cégekhez pályázott, ahol az ő erősségei értékként jelentek meg. Egyik hirdetésben egy 4-5 éven belül kifutó informatikai rendszer üzemeltetésére kerestek rendszergazdát. Beadta anyagát és azonnal felvették. A hirdető csak annyit mondott: Pont rá vártak…

Cikksorozatunkban sok jó és tanulságos példával, tanáccsal szolgálunk. Például kiderül, hogyan mutatkozz be egy percben, miként beszélj eredményeidről, hogyan alakíts ki cselekvési tervet, miként kezeld az átmeneti sikertelenséget.

5 tanács a felmondás kezeléséhez

1.A legjobb a megelőzés. Ha érzed a jeleket, kezdj el még állásban B tervet készíteni és azon dolgozni. 
2. Bármennyire is drámai a felmondással szembesülni, próbálj uralkodni érzelmeiden
3. Magad hibáztatása helyett kezdj el a jövőn gondolkodni, beszélj ismerősökkel, barátokkal
4. Kérj támogatást a munkaadótól (például outplacementet, ajánlólevelet, beajánlást más céghez) 
5. Köszönj el korrekt módon a kollégáktól, főnöködtől (nem lehet tudni, később hol össze a sors benneteket)


Karácsony Zoltán

 

hrportal.hu

Kapcsolódó cikkek

Magyarország és Románia összehangolja agrárdiplomáciai erőfeszítéseit

2016. szeptember 05. 08:04
Magyarország és Románia összehangolja agrárdiplomáciai erőfeszítéseit az uniós agrárpolitika (KAP) tervezésében és alakításában - állapodott meg Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Achim Irimescu román mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter szombaton a romániai Szilágyperecsenben.

Vis maior okot teremtett a mezei pockok elszaporodása

2018. október 24. 09:32
A jelenleg fennálló mezei pocok fertőzöttségre tekintettel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szükséghelyzeti engedélyt adott ki a Redentin 75RB rágcsálóirtó szer felhasználására.