Uniós forrásokat csoportosítanak át Tolna megyén belül

2016. június 21. 08:29
Várhatóan ősszel átcsoportosítják a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tolna megyei, 27,5 milliárd forintos keretén belüli forrásokat a gazdaságfejlesztési projektek javára - mondta a Tolna megyei közgyűlés elnöke hétfőn Tamásiban.

Fehérvári Tamás a Tolna megyei fejlesztésekről tartott sajtótájékoztatón hozzátette: azoknak a pályázati kiírásoknak a keretét csökkentik, amelyekre kisebb az önkormányzatok érdeklődése. Ilyen például az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése, amelyre négymilliárd forintot terveztek. A módosítással nőhet a gazdaság- és turizmusfejlesztésre jutó, jelenleg mintegy 5 milliárd forintos keret - mondta.

Beszámolt arról, hogy Tolna megyében idén a rendelkezésre álló összegből közel 26 milliárd forintra írtak ki pályázatokat, a következő évre 2-3 milliárd forint pályázható forrás marad. Eddig két kiírás pályázatairól döntöttek: a Tolna megyei foglalkoztatási paktum 1,2 milliárd forintos projektjéről, illetve a megye alsóbb rendű útjainak 1,7-1,8 milliárd forintos felújításáról. Az útprogram révén közel 20 kilométernyi négy és öt számjegyű út újulhat meg. Közlése szerint júliusban barnamezős területek rehabilitációjáról, augusztusban megújuló energiaforrások kihasználását elősegítő, városrehabilitációs pályázatókról és a helyi foglalkoztatási együttműködésekről hoznak döntést.

Hirt Ferenc, Tolna megye fejlesztési biztosa elmondta: Tamási térségében kézimunkaigényes mezőgazdasági ágazatokat, például gyógynövény-termesztést honosítanának meg, illetve az Ős-Dráva programhoz hasonló fejlesztési programot dolgoznak ki Dél-Fejérben és Észak-Tolnában.

A két térség hasonló gondokkal küzd - jegyezte meg, a 38 ezer lakosú Tamási térségében például sok az "alvó" település, közel ezer ember ingázik naponta Dunaújvárosba, Székesfehérvárra, Tabra.

Forrás: agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

A NÉBIH szakemberei is segítették a Kárpáti erdeink állapotfelmérését

2017. április 05. 08:23
Március 13-án zárult az a mintegy öt éves, svájci hozzájárulással támogatott kutatási projekt, amelynek fő célja a hazánk északi hegyvidékén található erdők természetvédelmi szempontú állapotfelmérése volt. A program megvalósulását a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei is segítették.

Kollektív szerződésbe rögzíthetjük a cafeteria és adómentes juttatások változását?

2018. február 05. 08:44
Munkáltatóként a béren kívüli juttatások (Szép kártya, készpénz cafetéria), az egyes meghatározott juttatások (nyugdíjpénztár, egészségpénztár, iskolakezdési támogatás) és az adómentes juttatásokra (lakáshitel támogatás, diákhitel törlesztés) együttesen 450.000 Ft-os keretet határoznánk meg dolgozóink kérésére. Amennyiben a munkavállalók az egyes meghatározott juttatások (pénztárak, iskolakezdési támogatás) közül választanának, a keret az adókülönbözet mértékével (6,49 %) csökkenne. A változást a Kollektív szerződésben rögzítenénk, ez jogilag megoldható?