Változtassunk étkezési szokásainkon! – A Föld jövője múlhat rajta

2018. október 30. 09:39
Egy közelmúltban publikált tanulmány szerint nem fenntartható a világ jelenlegi élelmezési rendszere, hogy azzá váljon, változtatni kell az emberiség étkezési szokásain, és az agráriumnak is fejlődnie kell.

A növényi eredetű ételekben gazdag, de húsban szegény flexitáriánus étrendre való áttérés, az élelmiszerhulladék felére csökkentése, valamint a mezőgazdasági termelés fejlesztése a három kulcslépés, hogy az emberiség fenntartható jövőt építsen ki magának 2050-re.

Nature című tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint a világ jelenlegi élelmezési rendszerének számos negatív hatása van: nagy mértékben hozzájárul az éghajlatváltozáshoz, felemészti az ivóvízkészleteket és szennyezi a környezetet a túlzott nitrogén- és foszforhasználattal – írja a BBC hírportálja.

Mivel 2010 és 2050 között várhatóan növekedni fog a bolygó lakossága és az emberek jövedelme, ezért ezek a negatív hatások 50-90 százalékkal is nagyobbak lehetnek, ami már túlmutatna a bolygó „teherbíró-képességén”, hacsak az emberiség nem teszi meg a szükséges intézkedéseket – írták a tudósok.

Az Oxfordi Egyetem kutatói megállapították, hogy ennek veszélyét nem lehet csupán egyetlen változtatással elhárítani, a három kulcslépést együtt kell megtenni.

A tanulmány vezető szerzője, Marco Springmann szerint az egyik ilyen kulcslépés a növényi eredetű ételekben gazdag, de húsban szegény, a mediterránhoz hasonló étrend elsajátítása lenne.

„Van, aki mediterránnak hívja, mi flexitáriánusnak. A húsok közül csak a halat fogyasztó, a tojást és tejterméket megengedő vegetáriánus és a szigorúan növényi vegán diéták helyett mi a legkonzervatívabb, húst is tartalmazó étrendet választottuk, de ebben is csak hetente egyszer szerepel vörös hús” – mondta a tudós.

Amennyiben az emberiség erre az étrendre térne át, azzal több mint felére csökkenne a mezőgazdasági termeléssel kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége.

A kutatók szerint a mezőgazdasági termelést is át kellene alakítani. Ebbe beletartozna az emberi egészség számára fontos növények termesztése, valamint a hatékonyabb víz- és trágyafelhasználás.

A tanulmány szerint az élelmiszerhulladék felére csökkentésével további 16 százalékkal lehetne visszaszorítani a mezőgazdaság környezetre ártalmas hatásait.

„Egy tízmilliárdos népesség etetése nem lehetetlen dolog, amennyiben megváltoztatjuk az étkezési és élelmiszertermelési szokásainkat” – mondta Johan Rockström, a potsdami Klímakutató Intézet munkatársa, a tanulmány egyik szerzője.

agroforum.hu

Kapcsolódó cikkek

Kedvező változások az agrártámogatásoknál

2017. március 10. 08:42
Az évente mintegy 60 milliárd forintnyi termeléshez kötött agrártámogatás nagymértékben hozzájárul az érintett mezőgazdasági ágazatok termelőinek jövedelembiztonságához és a termelési szintek növekedéséhez –– mondta Feldman Zsolt a Portfolio Agrárium 2017 elnevezésű konferencián, szerdán Kecskeméten.

Nyakunkon a műanyag-apokalipszis

2018. augusztus 06. 08:15
A világot lassan, de biztosan elárasztja az eldobható műanyaghulladék. Ennek leglátványosabb jelei az óceánokban úszó hatalmas műanyagszigetek közel 50 magyarországnyi területen, ez azonban csak a „jéghegy” csúcsa, hiszen a velünk maradt műanyaghulladék nagy része már szinte láthatatlan formában, mikroműanyagként van jelen körülöttünk.