Élelmiszer

Soha nem látott fejlesztések várnak a hazai élelmiszeriparra

2021. február 23. 09:09
Soha nem látott fejlesztések várnak a hazai élelmiszeriparra
Komoly, soha nem látott fejlesztések várnak a hazai élelmiszeriparra az évtized végéig, a korábbi európai uniós költségvetési ciklusokhoz képest jóval nagyobb összegből újulhat meg az ágazat - mondta az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek adott, a lap hétfői számában megjelent interjújában.

Az egész világ az inflációtól retteg - De miért nem lódultak meg az árak Magyarországon?

2021. február 22. 10:05
Az egész világ az inflációtól retteg - De miért nem lódultak meg az árak Magyarországon?
Hetek óta az infláció a legkomolyabb félelem a világban, egyre több jel mutat abba az irányba, hogy 2021-ben rég nem látott áremelkedés jöhet. Néhány helyen már januárban megjelentek ennek a jelei, Magyarországon viszont első ránézésre semmi nem történt, a decemberi 2,7 százalékkal megegyező volt az áremelkedés az egy évvel korábbihoz képest. Persze, ha a világban tartós lesz az emelkedő trend, az alól mi sem tudjuk kivonni magunkat, a várakozások szerint tavasszal meglódulhat a pénzromlás üteme.

Vallott a szakember: hosszú távon csak így maradhatnak talpon a magyar tejtermelők

2021. február 16. 08:17
Vallott a szakember: hosszú távon csak így maradhatnak talpon a magyar tejtermelők
Néhány napja jelent meg a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács felmérése arról, hogy a 2020-as év eseményei átlagosan 15-18%-os termelési költség emelkedést jelenthetnek az ágazatban. Harcz Zoltán a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója az Agrárszektor kérdésére elmondta, hogy a tejágazat számára a legnagyobb veszélyt jelenleg az jelenti, ha az ágazati szereplők nem tudnak elég gyorsan fejleszteni, korszerűsíteni.

A biztonságos élelmiszer-ellátás kulcskérdés

2021. február 12. 08:56
A biztonságos élelmiszer-ellátás kulcskérdés
Az élelmiszerbiztonság, a termékek nyomon követhetősége, a magas minőség és az áru ízléses megjelenése kulcskérdés a kiélezett piaci versenyben – mondta Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a TESCO Fogarasi úti áruházában tett látogatáson.

Takarmánydrágulás – emelkedni fog a tojás ára

2021. február 02. 09:00
Takarmánydrágulás – emelkedni fog a tojás ára
 
A tojástermelő vállalkozások az étkezési tojás átadási árainak emelését kezdeményezik a takarmányok drágulására hivatkozva.

Teljeskörű élelmiszeripari fejlesztési rendszert tervez az agrárminisztérium

2021. február 01. 09:20
Teljeskörű élelmiszeripari fejlesztési rendszert tervez az agrárminisztérium
Az élelmiszeripari támogatások ágazati igényeknek megfelelő kiírása érdekében online egyeztetéssorozatot indított az ágazat érdekképviseleti és szakmai szervezeteivel az Agrárminisztérium (AM).

Hat túró viselheti a Kiváló Minőségű Élelmiszer-védjegy arany fokozatát

2021. január 29. 08:14
Hat túró viselheti a Kiváló Minőségű Élelmiszer-védjegy arany fokozatát
December 31-ig pályázhattak a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyrendszer arany fokozatára a legkiválóbb tehéntúrók. A védjegyet kizárólag azon termékeknél igényelhették a vállalkozások, amelyek a Nébih koordinálta Termékmustrán kiemelkedtek a mezőnyből. A hat pályázóból egynél a tanúsítás még folyamatban van, öt túróra azonban hamarosan rákerül a KMÉ arany védjegy, így bárki könnyen rátalálhat a tehéntúrók legjobbjaira az üzletekben.

Mogyorókrémteszttel indítja az évet a Szupermenta

2021. január 29. 08:12
Mogyorókrémteszttel indítja az évet a Szupermenta
A Szupermenta évindító terméktesztjén 34 mogyorókrémet vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból egyik termékkel sem akadt gond, 17 mogyorókrém csomagolásán azonban előfordultak bizonyos jelölési hibák.

Riasztott a Lidl, üvegdarab lehet egyes élelmiszerekben

2021. január 27. 08:14
Riasztott a Lidl, üvegdarab lehet egyes élelmiszerekben
A Lidl arról tájékoztatja vásárlóit, hogy üvegdarab lehetséges előfordulása miatt a Kőröstej Kft. elővigyázatosságból úgy döntött, hogy a forgalmazásból visszahívja a Kőrösi sajtkorong termék következő gyártási tételeit.

Tudományos kutatás a fenntarthatóbb környezetért

2021. január 18. 09:28
Tudományos kutatás a fenntarthatóbb környezetért
Az európai országok agrárminisztériumainak részvételével működő Agrárkutatás Állandó Bizottsága (Standing Committee of Agricultural Research, SCAR) idén bemutatta az 5. Előretekintés (Foresight) tanulmányt. Az Agrárminisztérium javaslatára Báldi Andrást, az MTA doktorát is felkérték a rangos nemzetközi szakértői körbe, ami a hazai fenntarthatósági kutatások jelentős elismerése.