MÉDOSZ - Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari, Vízügyi és Vendéglátó Dolgozók Szakszervezete

Érdekvédelmi szervezetként a mezőgazdaság, az erdészet, az élelmiszeripar, a vízgazdálkodás és a vendéglátás, turisztika területén dolgozókat képviseljük. Célunk a munkavállalók munkakörülményeinek, életfeltételeinek jobbá tétele valamint a közösségi érdekképviselet. Az általunk képviselt ágazatok a hazai gazdasági élet meghatározó területei, ennek ellenére az átlagkeresetek ebben az ágazatban a legalacsonyabbak. Ebből adódóan is kiemelt feladatunknak tekintjük a tagokkal való szoros kapcsolattartást, és a tagok problémáinak mindent megelőző kezelését. Ezen célok elérése inspirálta a szervezeti felépítésünket is, amely a munkahelyi alapszervezetekre épül.
A tagok a munkahelyeiken megalakítják a MÉDOSZ alapszervezeteit, amely alapszervezetek területi egységenként, öt választmányban folytatják munkájukat. Egy központtal rendelkezünk Budapest belvárosában. Itt folyik az alapszervezetekkel kapcsolatos központi elszámolás, adminisztráció, képzések és rendezvények szervezése, lebonyolítása valamint a szakmai kérdések, problémák kezelése, érdekvédelem, segítségnyújtás. Mindezek mellett a tagság további előnyökkel is jár.
Rendelkezünk azokkal a szellemi és anyagi forrásokkal, amelyek biztos alapot teremtenek elsősorban az életben maradással küzdő kisebb szakszervezeteknek, hogy identitásuk megtartása mellett tovább folytathassák tevékenységüket.
Mi elsősorban a vidék szakszervezetének valljuk magunkat, de sorainkba várunk mindenkit, aki elfogadja alapszabályunkat, velünk együtt érez felelősséget a munka világának legnagyobb értékéért, a dolgozó emberért.
A költő szavaival: