dr. Huiber Tibor - Klubrádió
2026. október 16. 11:43 | # Hírek
A témát sokan, sokfelől közelítik meg, ami természetes, hiszen az erdők szolgáltatásaihoz (védelmi, rekreációs és gazdasági ) így, vagy úgy mindannyian kötődünk.
Minden a téma iránt érdeklődőnek fontos azonban tisztában lennie a következőkkel: az ország mai területén található erdőket akár védettek, akár nem védettek erdészek évszázados munkájának köszönhetjük.
Nemzeti Parkjainkat, Tájvédelmi körzeteinket nem őserdőkben jelölték ki, hanem korábban intenzíven kezelt erdőterületek védetté nyilvánításával alakították ki.
Az erdészeti ágazat mindig is nyitott volt a társadalmi párbeszédre, de ennek tudományosan megalapozottnak és szakmai elveken nyugvónak kell lennie. Ahogyan az erdőkben is lassan zajlanak a természeti folyamatok, az erdők kezelése tekintetében is időre lesz szükség a paradigmaváltáshoz, de a szándék és a tudás is adott ennek végrehajtására. Ami azonban még elengedhetetlenül szükséges, az a folyamatos párbeszéd és az átalakításhoz szükséges finanszírozási feltételek megteremtése.
Meggyőződésünk, hogy nem az erdészektől kell megvédeni az erdőket!
Ezt a témakört járta körbe dr. Huiber Tibor a MÉDOSZ (Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari, Vízügyi és Vendéglátó Dolgozók Szakszervezete) elnöke és Dr. Gálhidy László erdőökológus a, WWF Magyarország erdőprogramjának vezetője az alábbi linken elérhető rádiós beszélgetésben.
Legfrissebb tartalmak
-
dr. Huiber Tibor - Klubrádió
2026. október 16. 11:43 -
A fiatalok jövője és az idősebbek biztonsága közös ügy
2026. október 01. 10:00 -
Segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók
2026. szeptember 30. 10:00 -
Baleset történt, de nem volt szakszervezeti tagsága
2026. szeptember 29. 10:00 -
Egyre nehezebb munkaerőt találni az állattenyésztésben
2026. szeptember 28. 10:00 -
Át kell alakítani a magyar mezőgazdaságot
2026. szeptember 25. 10:00 -
Egyik napról a másikra megváltozott a beosztása
2026. szeptember 24. 10:00 -
Országos aszályhelyzet sújtja a mezőgazdaságot
2026. szeptember 23. 10:00 -
A hőségben is folytatni kellett a munkát
2026. szeptember 22. 10:00 -
Ha elmarad a munkabér, a dolgozó nem maradhat magára
2026. szeptember 21. 10:00 -
Nem fizették ki az összes túlóráját
2026. szeptember 18. 10:00 -
Alacsonyabb az infláció, de nem minden család érzi ugyanúgy
2026. szeptember 17. 10:00 -
Nagy különbség maradt az átlag- és a mediánbér között
2026. szeptember 16. 10:00 -
Csökkent a foglalkoztatottak száma
2026. szeptember 15. 07:43 -
Előbb érkezhet segítség az aszálykárral sújtott gazdáknak
2026. szeptember 14. 10:00
Kapcsolódó cikkek
„Kölcsönzött munka, kölcsönzött biztonság” – munkaerő-kölcsönzés di...
2026. május 06. 10:00
„Kölcsönzött munka, kölcsönzött biztonság” – munkaerő-kölcsönzés dilemmái
Behívás alapján dolgozik? A rugalmasság nem jelenthet állandó bizon...
2026. augusztus 26. 10:00
Behívás alapján dolgozik? A rugalmasság nem jelenthet állandó bizonytalanságot