Turizmus - vendéglátás

Átadták a sümegi vár megújult keleti szárnyát

2023. március 29. 12:52
Átadták a sümegi vár megújult keleti szárnyát
1,1 milliárd forint uniós forrásból megújult a sümegi vár keleti szárnya, amely így egész évben látogatható kulturális attrakcióvá vált.
A keddi átadóünnepségen Oláh Zsanett, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: a sümegi vár hosszú évtizedeken át hanyatlott, most azonban a 21. századi felszereltségének köszönhetően egyre több látogatót vonz. A várudvaron lovagi tornák, szabadtéri előadások, a belső terekben pedig az építéstörténetet és a középkor mindennapjait bemutató tárlat, vármakettek, vetítőterem és interaktív eszközök várják az érdeklődőket.

A Budai-hegyekben lovasrendőrök ügyelnek az erdő nyugalmára

2023. március 29. 12:28
A Budai-hegyekben lovasrendőrök ügyelnek az erdő nyugalmára
Márciustól rendszeressé válik a lovasrendőrök jelenléte a budai hegyekben. A Készenléti Rendőrség, a II. Kerületi Rendőrkapitányság és a Pilisi Parkerdő együttműködésében járőröző rendőrök elsősorban a főváros leglátogatottabb erdeiben, például a védett Hárs-hegyen segítik az erdő természetes állapotának megőrzését, illetve a természetjárókat, kutyasétáltatókat, kerékpárosokat és gyalogosokat, hogy konfliktusmentesen élvezhessék az erdei kikapcsolódást.

Kétnapos programkavalkád a Hortobágyon

2023. március 28. 11:23
Kétnapos programkavalkád a Hortobágyon
Április 22-23-án „Világörökségünk – a Puszta napja” címmel két napos programkavalkáddal várják a Hortobágyra és térségébe érkező látogatókat. Az érdeklődők találkozhatnak a pásztorokkal és jószágaikkal, a Hortobágy természeti kincseivel és belekóstolhatnak a helyi ételekbe is.
 
Hortobágy település központja egyébként hamarosan megújul: a felújítás érinti a vásártér, a Pásztormúzeum és a Körszín épületét is. A kivitelezési munkák miatt idén a Kilenclyukú hídon nem tudnak a jószágok és a pásztorok átvonulni, a Puszta napja rendezvénysorozat viszont rengeteg más élménnyel várja a látogatókat.

Herendi porcelán kiállítás a bajnai kastélyban

2023. március 27. 14:49
Herendi porcelán kiállítás a bajnai kastélyban
Herendi porcelán kiállítás nyílt Bajnán, a Sándor-Metternich-kastélyban, „Lendület és ragyogás” címmel.
A Herendi szinte elképzelhetetlen termékválasztékából, 16 ezer fehér forma és 4 ezer Herendi minta közül, a kastélyban egy különleges válogatás látható a kiállítás keretein belül. Terítékre kerül a főurak porcelánkészlete, amelyek mellett megférnek a különböző mintájú, festett lovak is, az „Ördöglovas” Sándor Móricnak, a kastély egykori urának emlékét idézve - közölte a porcelánmanufaktúra.

Nagyváradon számos kedvezményt élvezhetnek idén a turisták

2023. március 24. 13:07
Nagyváradon számos kedvezményt élvezhetnek idén a turisták
Kedvezményekkel várják a turistákat az idei turisztikai idényben Nagyváradon - írta szerdai közleményében a romániai város és térsége turizmusát népszerűsítő turisztikai egyesület (APTOR).
A szerdán rajtolt, év végéig zajló turisztikai kampányt negyedik éve hirdeti meg az önkormányzati egyesület, célja turistákat vonzani a szecessziós palotáiról híres partiumi városba. A kampány lebonyolításában az önkormányzat, a közszállítási vállalat, a múzeumok és műemlékvédő egyesületek, a kávézók és éttermek is részt vesznek.

TOP50 – Rókusfalvy Pál: Hiszek az összefogás erejében

2023. március 24. 13:00
TOP50 – Rókusfalvy Pál: Hiszek az összefogás erejében
Kilencedszer mutatja be a Turizmus.com TOP50-es kiadványa a magyar turizmus meghatározó szereplőit. Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos harmadszor szerepel a kötetben.
 
Kiadványunk idei újítása, hogy tevékenységi kategóriánként csoportosítottuk az ágazat szereplőit. A befektetők, a szálloda- és vendéglátóipar, valamint az utazási piac szereplői után most a szakmai szervezeteket vesszük sorra – a szerk.

Másodszorra ismerték el a Folly Arborétum borát rangos nemzetközi versenyen

2023. március 22. 13:53
Másodszorra ismerték el a Folly Arborétum borát rangos nemzetközi versenyen
A 2019-es után a 2020-as évjáratú Folly Arborétum Rajnai rizling is megkapta a legjobbaknak járó „aranyérmet” Németország legrangosabb borászati versenyén, a Berliner Wein Trophy-n. A versenyen a 400 fős zsűri a 40 országból érkező, több mint 14 ezer tétel közül választotta az egyik legjobbnak a badacsonyörsi Folly Arborétum itthon is közkedvelt fehérborát.
A Folly borai már számos elismerést és díjat hoztak el a hazai és nemzetközi megmérettetéseken. Németország legrangosabb nemzetközi borversenyén, a Berliner Wein Trophy-n 2021 után a második alkalommal díjazták aranyéremmel a Folly friss, enyhén fűszeres és gyümölcsös tételét, a Rajnai rizlinget.

A Balatonnál megkezdődik a szúnyoggyérítés

2023. március 22. 13:47
A Balatonnál megkezdődik a szúnyoggyérítés
Megkezdődik a csípőszúnyogok gyérítése a Balatonnál március 27-28-án - közölte a munkát szervező Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke az MTI-vel kedden.
 
Lombár Gábor elmondta, az év első légi biológiai beavatkozására a Pannónia Központ Kft. szakértőinek vizsgálata alapján kerül sor, egy hónappal korábban, mint tavaly. Hozzátette, idén több volt a csapadék, és jóval nagyobb területen kell elvégezni a szúnyogirtást, mint a múlt évben.
 

Belépődíjat kell fizetni a Halászbástya felső kilátószintjén

2023. március 21. 13:48
Belépődíjat kell fizetni a Halászbástya felső kilátószintjén
Március 16-tól nem ingyenes a belépés a Halászbástya felső szintjére, az alsó szintet továbbra is díjmentesen lehet látogatni.
Március 16. és december 23. között belépődíjat kell fizetni a Halászbástya felső kilátószintjének látogatásakor – olvasható a Budavári Önkormányzat honlapján.

Racionalizálja a működését a NÖF

2023. március 21. 13:32
Racionalizálja a működését a NÖF
Csoportos létszámcsökkentés lesz a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft-nél, emellett pedig két műemlék látogathatóságát is felfüggesztik a közeljövőben.
 
A társaság közleményében azt írta: a szankciók okozta energiaárrobbanás, az Európát sújtó gazdasági válság, illetve az Ukrajnában dúló háború együttesen a hatékonyságnövelés fokozására, a működés teljes racionalizálására kényszeríti a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft-t. A cég ezért a péceli és az edelényi műemlék épületek látogathatóságának felfüggesztésére, négy vármegyében és a budapesti központban pedig csoportos létszámcsökkentésre kényszerül.