Európa őshonos erdőségeinek a legnagyobb részét már elpusztította a mértéktelen fakitermelés.

Ha kipusztulnak a méhek, azt az emberiség legfeljebb négy évvel éli túl.” Talán ismert Albert Einstein eme állítólagos mondása, azonban e kinyilatkoztatás igazságtartalmával nehéz lenne vitába szállni, mivel tény, hogy a mezőgazdasági kultúrák legalább 90%-a valamilyen szinten függ a beporzó rovarok tevékenységétől –, legyen szó magányosan élő poszméhekről, vagy ipari mérvű megporzásról.

Lakóhelytől függetlenül érzékelhetően megfogyatkoztak a magyarországi fecskefajok, két évtized alatt közel felére csökkent az egyedszámuk. Szó szerint a bőrünkön érzékelhetjük a hiányukat, hiszen számos bosszantó rovarnak, így például a vérszívó szúnyogoknak is ősi ellenségük. Éppen ezért a sokakat bosszantó fészkeket nem leverni kell, hanem meghagyni, sőt a meglévők mellé újakat telepíteni. A Bács-Kiskun megyei Kiskunhalason élő és alkotó Császár Anna keramikusművész pont így tett, színes, dekoratív műfészkei a koronavírus idején adtak új reményt a magyar szárnyasoknak.