100 ezer darumadár érkezhet a Hortobágyra

2017. szeptember 27. 08:13
Az eget betöltő hangos darucsapatok minden szemlélő számára felejthetetlen élményt nyújtanak.

A daru a Hortobágyi Nemzeti Park jelképe, a híres daruvonulás pedig az őszi naplementék legvonzóbb természeti eseménye, a Hortobágy egyik leglátványosabb madármozgalma. A vonuló darvak napközben a nemzeti parkot övező mezőgazdasági táblákon táplálkoznak. Késő délutántól gyülekeznek újra a pusztán, ahonnan csapatokban húznak a halastavak irányába, ahol az éjszakát töltik.

Hortobágy, 2013. október 21.
Szürke darvak (Grus grus) az Elepi tóegység Felsõ-laposi taván 2013. október 18-án. Európa legnagyobb darugyülekezõ helyén, a Hortobágyi Nemzeti Park területén az október elejei adatok szerint közel 85.500 daru tartózkodik. Az Észak-Európából (zömmel Finnországból) szeptember második felében érkezõ madarak a komolyabb fagyok beköszöntéig maradnak, majd Szicílián, illetve a Boszporuszon keresztül jutnak el észak-afrikai, tunéziai és szudáni telelõ területeikre.
MTI Fotó: Czeglédi ZsoltFotó: MTI – Czeglédi Zsolt

A Magyarországra érkező darvak 95 százaléka a Hortobágyon vonul át és hónapokat töltenek el itt. Az Észak-Európából szeptember második felében érkező madarak a komolyabb fagyok beköszöntéig maradnak nálunk, majd továbbindulnak észak-afrikai, tunéziai, szudáni telelő területeikre.

A Hortobágyi Nemzeti Parktól kapott friss információink szerint tízezernél jóval több daru már megérkezett a Hortobágyra, számuk pedig naponta több ezerrel emelkedik a következő napokban, hetekben. A Hortobágyon átvonuló darvak száma másfél évtized alatt néhány ezerről 80-100 ezerre nőtt.

Fotó: MTVA bizományosi – Faludi Imre

Az eget betöltő hangos darucsapatok minden szemlélő számára felejthetetlen élményt nyújtanak. A madarak naponta ismétlődő, alkonyathoz kötődő mozgalmának, a daruhúzásnak a megtekintésére különböző hétvégi túrákon biztosít lehetőséget a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága, melyekre előzetes bejelentkezés szükséges. A csoportok létszáma korlátozott, minimum 10 fő esetén indulnak.

Hortobágy, 2015. október 22.
Szürke darvak (Grus grus) repülnek naplementekor a Hortobágy felett, az Elepi tóegység térségében 2015. október 21-én. A madarak három jelentõsebb európai vonulási útvonala közül az egyik Magyarországon vezet keresztül, és kontinensünk egyik legnagyobb darugyülekezõ helye a Hortobágyi Nemzeti Park területén található.
MTI Fotó: Czeglédi ZsoltFotó: MTI – Czeglédi Zsolt

Az első darulesre kisvasúttal szervezek túrát a Hortobágyon szeptember 30-án és október 1-jén. A gyakorlatilag egész októberben tartó darules programjai és időpontjai IDE KATTINTVA érhetők el. http://www.hnp.hu/hu/szervezeti-egyseg/turizmus/darvak-vilaga/oldal/daruvonulas-a-hortobagyon#Daurh%C3%BAz%C3%A1s%20kisvas%C3%BAttal

http://sokszinuvidek.24.hu/viragzo-videkunk/2017/09/27/100-ezer-darumadar-erkezhet-a-hortobagyra/

 

Kapcsolódó cikkek

Fizetés nélküli szabadság beleszámít a nyugdíjba?

2017. április 24. 07:58
Idén 2017.09.28.-tól elérem az öregségi nyugdíj korhatárt. A Baranya Megyei Kormányhivataltól kértem a szolgálati időm megállapítását. A határozatban három időszakot nem vesznek figyelembe: 1988.03.22.-09.12.-ig és 1989.01.01.-04.30.-ig. A jelzett időpontokban fizetés nélküli szabadságon voltam a munkáltató hozzájárulásával, saját családi ház építése jogán. Emlékeim szerint postai csekken fizettem az előírt járulékot. Az első időszakból bérjegyzékkel tudom igazolni a családi pótlék kifizetését, úgy tudom ennek feltétele volt a járulékfizetés. A két időszakra 30-30 napot vettek figyelembe. Van esélyem a többi idő elismerésére? A harmadik időszakot 1981.02.01-03.14-ig Munkakönyvi bejegyzéssel tudom igazolni. Az elutasítás indoka, hogy mezőgazdasági szövetkezeti tagként munkaegységet ill. munkanapot nem teljesítettem. Villanyszerelőként minden munkanapot teljesítettem. Ha a Munkakönyv nem bizonyíték akkor mit kell tennem? A fenti időszakoknak csak azért van jelentősége, mert 40 nap hiányozna a 45 év szolgálati idő eléréséhez. Még egy kérdést szeretnék feltenni: jelenlegi munkáltatómmal közös megegyezéssel szüntetem meg a munkaviszonyomat. A szerződésbe beírták, hogy a felmentési időre alapbért kapok. Ez jogszerű?

„Nem igaz, hogy nem rúghatom ki azt, akivel nem bírok együtt dolgozni!”

2018. szeptember 24. 11:03
Számtalanszor hallom ezt a felháborodott mondatot vezetők szájából. Nem azért, mert nem tudják, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű, hanem azért, mert a munkahelyi konfliktusok mindenkit felőrölnek. És függetlenül attól, hogy kinek mennyire van igaza. Ilyenkor munkajogászként átváltok együttérző pszichológusba, és elmondom, hogy mélyen megértem a frusztrációt, de a felmondásnak vannak szabályai, és ha az ember nem úgy csinálja, akkor lehet, hogy sokba kerül neki. Persze láttam már olyan ellenszenvet, ahol a pénz se számított.