2027-ig nem lesz kötelező ugaroltatás?
2024. március 11. 16:20
Tartósan, legalább 2027-ig önkéntes lehet a szántóterületek négy százalékának parlagon hagyása – jelentette be Janusz Wojciechowski uniós mezőgazdasági biztos pénteken a Radio Wnet lengyel csatornának adott interjúban.

"Kijelenthetem, hogy 2027-ig nem lesz parlagon hagyás, a 2027 utáni intézkedésekről pedig majd az új Európai Bizottság dönt" – mondta Wojciechowski. Utalt az utóbbi hetekben zajló európai, ezen belül lengyelországi gazdatüntetésekre, amelyeken a földművesek egyebek mellett az ellen is tiltakoznak, hogy a január elsejétől életbe lépett, a földterület jó mezőgazdasági és környezeti állapotára vonatkozó szabvány HMKÁ 8 melléklete szerint a 10 hektárnál nagyobb szántóterülettel rendelkező gazdaságok kötelesek a föld 4 százalékát parlagon hagyni.
Wojciechowski felidézte, hogy a parlagon hagyás kötelességét az Európai Unió az ő kezdeményezésére már háromszor felfüggesztette. Új tervezete pedig arra irányul, hogy a kötelező parlagozás tartósan önkéntessé váljon, és csak az uniós támogatásokkal járó úgynevezett öko-sémák keretében valósuljon meg – közölte.
Meggyőződését fejezte ki, hogy a tervezet a legközelebbi napokban elnyeri az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa támogatását. Jelezte, hogy az általa előkészített tervezet a közös agárpolitikának a gazdák számára kedvező egyéb módosításait is tartalmazza.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Magasabb a léalma induló ára
2024. augusztus 08. 16:16
Csökkent az almaültetvények területe Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – közölte a helyi agrárkamara. A léalma feldolgozását hamarosan elkezdő Austria Juice pedig bejelentette az induló átvételi árat, ami jóval magasabb a tavalyinál.
Ismét dübörgött a padló a Legyél Te is agrárgépész! Országos Bajnokság döntőjén
2023. február 21. 10:27
A versenyben résztvevő gyerekekkel igyekeznek megismertetni és megszerettetni az agrárgépész hivatást.
Három év kihagyás után végre ismét személyes jelenlét mellett kerülhetett megrendezésre a Legyél Te is agrárgépész! Országos Bajnokság döntője, melynek a Magyar Agrár – és Élettudományi Egyetem Tudástranszfer Központja és a Magyar Eszköz – és Gépfejlődéstörténeti Múzeum adott otthont Gödöllőn.
A Mezőgazdasági Eszköz – és Gépforgalmazók Országos Szövetsége által rendezett Bajnokság az idei tanévben is két kategóriában várta a versenyre jelentkező diákokat: a Junior Bajnokságban a 9. és 10. évfolyamos, míg az Országos Bajnokságban a felsőbb évfolyamos diákok mérték össze tudásukat. A két kategóriában összesen 30 csapat indult el: a JUNIOR Bajnokságra 14, míg az Országos Bajnokságra 16 csapat jelentkezett.