2430 milliárd forint gazdaságfejlesztésre

2017. január 05. 07:43
105 milliárd forinttal emelte meg a kormány a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) éves fejlesztési keretösszegét. A 2017-ben megjelenő, magyar gazdaságot ösztönző 114 pályázat, több mint 2430 milliárd forintot tesz lehívhatóvá. Erről a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára, Rákossy Balázs tájékoztatott Budapesten. Érdemes tehát a már működő, vidéki, mezőgazdasági kisvállalkozásoknak is figyelemmel kísérni a további pályázati kiírásokat.

A kormány az Éves Fejlesztési Keret (ÉFK) módosításával a keretösszeg több mint 100 milliárd forintos megemelésével 17 új pályázati felhívás megjelenéséről is döntött, így a jelenlegi fejlesztési ciklusban a GINOP keretében összesen 114 pályázati felhívás jelenik meg 2430 milliárd forint értékben. – ismertette az államtitkár. A módosítások a beruházások, fejlesztések sikeres megvalósulását szolgálják, valamint a foglalkoztatás további javításához járulnak hozzá – tette hozzá.

A kormány számára kiemelten fontos a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása, így 3 új felhívás is megjelenik, amelyek közül az egyik a vállalkozások ipari digitalizációhoz (IPAR 4.0) kapcsolódó fejlesztéseit fogja támogatni, míg a másik logisztikai szolgáltatás-igénybevételüket támogatja majd. Elérhető lesz továbbá az Ipari Inkubációs Szolgáltató Központok létrehozása az Irinyi Terv újraiparosítási céljainak megvalósításához kapcsolódóan című felhívás is.

A foglalkoztatás további javítására az új ÉFK alapján több mint 60 milliárd forint plusz forrás jut jövőre és 10 új felhívás jelenik meg a GINOP keretében. A pályázatok között van, amely az alternatív munkaerő-piaci szolgáltatásokat támogatja, képzéssel és mentorálással ösztönzi az álláskeresők, illetve a fiatalok vállalkozóvá válását. Szerepel közöttük továbbá jogszerű foglalkoztatást célzó szolgáltatásnyújtás támogatása, munkavállalók mentális egészségének fejlesztése, leépítések megelőzése és kezelése, társadalmi célú vállalkozások ösztönzése, illetve munkaerő-piaci alkalmazkodóképesség fejlesztését célzó tematikus projektek támogatása.

Egy új turisztikai pályázati felhívás is megjelenik, amely a Turisztikailag frekventált térségek integrált termék- és szolgáltatásfejlesztését fogja segíteni közel 21 milliárd forinttal.

Infokommunikációs területen is megjelenik egy új felhívás, amely az „Online kormányzati, közigazgatási és e-egészségügyi szolgáltatások terjedésének és a digitális jólét megteremtésének elősegítése országos/helyi civil és szakmai szervezetek támogatásával” címet viseli.

Pénzügyi eszközök között területén is van változás, az álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása érdekében elérhető lesz kombinált hitel, csakúgy mint a társadalmi célú vállalkozások ösztönzésére, összesen 13 milliárd forint értékben – ismertette.

promenad.hu

Kapcsolódó cikkek

Egyelőre nem átütő siker az élelmiszeripari beruházási pályázat

2017. május 25. 08:12
A vártnál kevesebb, 55 élelmiszeripari közepes vállalkozás adta be eddig beruházási igényét az év elején indult, a NAK közreműködésével kialakított pályázatra – írja a nak.hu. Ennek okai, többek között, a jelentkezési feltételek szigorúsága, illetve korlátozó volta. A kamara igyekszik ezeken módosíttatni.

Pályázatokat jelentet meg az Agrármarketing Centrum

2017. május 02. 07:51
Az agrárágazattal kapcsolatos rendezvények szervezésének és kommunikációjának támogatására jelentet meg három pályázatot az Agrármarketing Centrum (AMC). A 90 millió forintos keretösszegű kiírásokon utófinanszírozású, vissza nem térítendő pályázati támogatást lehet elnyerni, maximum a teljes költségvetés 50 százalékáig. A beadási határidő egységesen május 22.