500 milliárd forintnyi forrás segíti 177 ezer magyar mezőgazdasági termelő jövedelembiztonságát 2017-ben

2017. február 21. 07:32
Az idén közel 400 milliárd forintnyi európai uniós és mintegy 100 milliárd forintnyi nemzeti támogatás érkezik a magyar agráriumba – mondta Feldman Zsolt a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (AGRYA) konferenciáján, Budapesten.

Az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár kiemelte: 2016-ban közel 177 ezer termelő igényelt alaptámogatást (SAPS), melynek keretösszege mintegy 224 milliárd forintot tesz ki. Az alaptámogatás a zöldítésért járó támogatással együtt 70 ezer forintos támogatást jelent a gazdálkodóknak hektáronként, ami a jövedelembiztonság fontos pillére a magyar mezőgazdaságban. A fiatal gazdálkodók pedig mindezeken felül további 21 ezer forintos többlettámogatást kaphatnak hektáronként.

Kép letöltése
 
Fotó: FM



Feldman Zsolt jelezte: a Magyarországon 2015-ben bevezetett támogatási rendszer elemei között szerepel a fiatal gazdálkodóknak juttatott forrás, 8,34 millió euró összeggel. A támogatás igénybevételére legfeljebb 2020-ig, 5 éven keresztül jogosult minden olyan 40 évnél fiatalabb termelő, aki 2015-ben kezdett mezőgazdasági tevékenységbe vagy gazdaságát az első támogatási kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül hozta létre.

Ebből az összegből 2015-ben benyújtott támogatási kérelmeik alapján összesen mintegy 6700 fiatal gazda 3 milliárd forintnyi támogatást kapott, hektáronként közel 21.300 forintos összeggel az alaptámogatáson és a zöldítési támogatáson felül.

Feldman Zsolt arról is beszélt, hogy a gazdák életének megkönnyítése érdekében 2017-től módosította az agrártárca a zöldítés előírásait. Ennek megfelelően kibővül például az ökológiai jelentőségű másodvetésben vethető fajok listája, valamint a nitrogénmegkötő és nem nitrogénmegkötő növénykultúrák azon keverékeivel bevetett területek is elismerhetőek lesznek EFA területként, mely keverékben a nitrogénmegkötő növénykultúra keveréken belüli vetőmagaránya meghaladja az 50%-ot.

Kép letöltése
 
Fotó: FM



A termeléshez kötött támogatások feltételei is módosulnak részben: támogathatóvá válnak a zöldségnek minősülő fűszernövények és az étkezési burgonya, ugyanakkor kizárásra kerül az olajretek. Szétválasztásra kerül a hagyományos és az intenzív gyümölcsültetvények támogatása, ezzel is segítve a korszerű termelési módszerek terjedését.

A helyettes államtitkár a Közös Agrárpolitika (KAP) jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott: Magyarországnak nem érdeke a rendszer gyökeres átalakítása. Magyarország pozíciója ma az uniós támogatások tekintetében fajlagosan az egyik legjobb az Európai Unió országait tekintve, a rendszer által nyújtott, korábbiakhoz képest sokkal sokrétűbb lehetőségeket pedig maximálisan kihasználjuk – akár a kisgazdaságok átalánytámogatása, akár a termeléshez kötött támogatások tekintetében. Ugyanakkor arra is fel kell készülnünk, hogy a 2020 utáni KAP felépítése, a források felhasználását meghatározó szabályrendszere jelentősebb mértékben megváltozik – tette hozzá.

Kép letöltése
 
Fotó: FM



Feldman Zsolt beszélt továbbá arról is, hogy az Európai Bizottság a KAP tekintetében az alaprendeletek módosítására tesz főként egyszerűsítési javaslatokat. A fiatal gazdák tekintetében a legjelentősebb módosítás az lehet, hogy a jelenlegi 90 hektáros támogatási területi felsőhatár eltörlésre kerül, hiszen hiába fiatal gazda valaki, jelenleg ennél több terület után nem kaphat többlettámogatást. Hozzátette: ezt Magyarország támogatja, hiszen ez további ösztönzést adhat a mezőgazdaságban szükségesnek tartott generációváltásnak.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Nem éri meg haraggal elválni a dolgozóktól - elbocsátottnak lenni HR-esként

2018. április 16. 15:08
Egy outplacement program akkor éri el célját, ha megvédi a cég hírnevét, azaz a munkáltatói márkát, de elősegítheti a munkajogi perek elkerülését is. Fontos kérdés, hogy élik meg az érintettek? Ők vajon tényleg érzik-e a szervezet támogatását, valós segítséget ad-e nekik a program? A témában egy olyan érintettet kérdeztünk, aki HR-esként élte át a leépítést. Mit tanulhat egy cég a tapasztalataiból? Az outplacementről testközelből, HR-es szemmel.

Hőség az irodában

2018. július 30. 07:49
A klíma szárítja a levegőt, ezért fontos, hogy a munkavállalók megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszanak az ilyen munkahelyeken. De hány fokra állítsák a klímát?