A 199. Anna-bált július 27-én Balatonfüreden rendezik meg
2024. június 27. 15:48
A bált hagyományosan a július 22-28. között zajló Anna Fesztivál kíséri, lesz operaest, szívhalászat, prímásgála és szerenádok éjszakája is. A bálozó nők ebben az évben halvány bíbor porcelán szívet viselhetnek majd, amelynek színét a Tagore sétány rózsalugasa ihlette.

A bál előtt hagyományosan a Vaszary-villa kertjében gyülekeznek a résztvevők, innen indul majd a zenés menet a megújult Anna Grand Hotelbe. A bálon az 1920-30-as évek világának zenéjét, hangulatát idézik meg, és itt szavazza meg a közönség azt a 15 lányt, akik közül a szakmai zsűri kiválasztja a bál szépét és udvarhölgyeit. A zsűri elnöke idén Csáky Attila filmproducer lesz.

Kositzky Anett fesztiváligazgató tájékoztatása szerint a bálon fellép majd többek között Gájer Bálint, a Cotton Club Singers és Farkas Gábriel, a Mendelssohn Kamarazenekar. Énekel Zséda, Szűcs Gabi és Kozma Orsolya. A Hagyományok Házával közösen ezúttal a magyar táncházakat bemutató gálaműsort rendeznek a Gyógy-téren.
A bálon a Magyar Állami Operaház balettművészei táncolják a palotást, éjfélkor mutatják be a bál szépét és két udvarhölgyét, akik másnap a Kisfaludy Színpadon is bemutatkoznak, majd sétakocsikáznak a városban.
A bál szépeinek herendi porcelán serlegein a hagyományos Viktória-, Apponyi- és Rothschild-minták új színkombinációt kaptak. A bál négyfogásos gálavacsoráján kacsaduettet, mangalica-erőlevest, borjúszüzet és gyöngytyúkmellet, valamint fehércsokoládé-szuflét tálalnak fel - írták. Az Anna-bálra a város idén is meghívta a 18 éves balatonfüredi lányokat.
A hagyományos, a vacsorát is tartalmazó báli belépők 130 ezer forintba kerülnek, a Gyógy téri pavilonban pedig 100 ezer forintért lehet helyet foglalni a város honlapja szerint.

Már készülnek a bál jövő évi 200 éves jubileumára is,amely egybeesik Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulójával is. E két bicentenárium fontos Balatonfürednek – idézték Bóka István polgármestert.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
NÉLKÜLÖZHETETLENEK A TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK
2023. március 08. 12:37
Hazánk GMO-mentes státuszából adódó előnyét az eddigieknél is hatékonyabban kell kihasználni - mondta Nagy István agrárminiszter a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság 150. ülésén.
Búzával, kukoricával fűteni? Van, ahol már égetik a terményt...
2023. október 20. 16:43
Elég nagy a baj, ha valaki a terményével fűt, mert nem tudja, vagy a mostani nyomott árakon nem akarja eladni azt. Pedig jelenleg ez történik.