A bányászat olyan iparág volt, amely szükségessé tette a műszaki és természettudományok széles körének ismeretét – így vált a műszaki-technikai haladás elindítójává. A kohászat, a gépészet, a mechanika, a geodézia, az ásványtan, a kémia és kémiai technológia, az erdészet mind-mind nélkülözhetetlenek voltak a bányászat sikeres műveléséhez illetve a kinyert termékek feldolgozásához.

Az első magyar bányatisztképző iskola Selmecen III. Károly 1735-ös leirata alapján létesült; alapító professzora a tudós polihisztor, Mikoviny Sámuel volt. 1762-ben Mária Terézia utasítására hozták létre az egész birodalom számára bányász-kohász szakembereket képző intézetet; az oktatás német nyelven folyt. 1763-ban kapta meg a francia Jacquin professzor bányatanácsosi kinevezését valamint megbízást a „gyakorlati bányászat és kémia” tanszék megalapítására – ez mai értelemben a kohászat, kémia és ásványtan tudományágakat foglalta magába.

 

Az intézmény 1770-ben kapta meg hivatalosan az akadémiai rangot. Az elkövetkező évtizedek során számos neves, Európa-hírű oktató részvételével képezték ki a szakembereket – a későbbi bánya- és kohómérnökök elődjeit. 1846-ban erdészeti tanintézet is létesült az akadémián, neve is Bányászati és Erdészeti Akadémiára változott. 1867-től magyar állami intézménnyé vált; az oktatásban bevezették a magyar nyelvet, így lényegében a magyar műszaki szaknyelv megteremtése is itt kezdődött.

Bedő Albert (1899–1961), selmeci akadémián végzett erdőmérnök, a magyar nyelvű erdészeti szaknyelv és irodalom megteremtője, az első magyar erdőtörvény (1879) egyik előkészítője (kép forrása: Wikimedia Commons)

 

1904-től az intézmény új neve Bányászati és Erdészeti Főiskola lett. Az ismert politikai okok miatt 1918 decemberében döntöttek először a főiskola értéktárgyainak Selmecről való elszállításáról. 1919 novemberében Sopronba tették át az iskola székhelyét. 1952-ben a bányász- és kohászkar Miskolcra került, az erdészeti és faipari felsőoktatás jelenleg is Sopronban van.

forrás: agrotrend.hu / Jeles Napok