A bruttó átlagkereset majd félmillió forintra nőtt Magyarországon

2022. március 28. 13:45
2022 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 467 300 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 322 100 forint volt.
A bruttó átlagkereset majd félmillió forintra nőtt Magyarországon

A bruttó átlagkereset 13,7 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset pedig 14,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az átlagkereset emelkedéséhez a már részben előre ütemezett százalékbéremelések, valamint a jelentős minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés járultak hozzá mindhárom szektorban.

Forrás: KSH

Forrás: KSH

2022 januárban:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 467 300, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 477 700 forint volt.
  • A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 310 700, a kedvezményeket is figyelembe véve 322 100 forintot ért el.
  • A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 13,7 százalékkal nőtt. A kedvezmények (valamint az adó- és járulékmentességek) figyelembevételével számított nettó kereset – elsősorban a 25 év alattiak számára meghatározott összegig biztosított adómentesség következtében – 1,1 százalékponttal nagyobb mértékben, 14,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.
  • A bruttó kereset mediánértéke 375 800 forint volt, amely 13,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
  • A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 441 900 forintra becsülhető, ez 13,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
  • A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 476 800, a költségvetésben 436 200, a nonprofit szektorban pedig 479 300 forintot ért el, ami a vállalkozások körében 12,5 százalék, a költségvetésben 12,8 százalék, a nonprofit szektorban 32,1 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A költségvetés bruttó átlagkereset-növekedése nagy részben az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremeléseknek – köztük az egészségügyi szakdolgozói béremelésnek, a bírák, ügyészek illetményemelésének – köszönhető. A nonprofit szektor jelentős keresetnövekedéséhez elsősorban az járult hozzá, hogy 2021. augusztus elejétől számos oktatási intézmény, fenntartójának változása miatt, a költségvetési szektorból ebbe a szektorba sorolódott.
  • A bruttó átlagkereset a pénzügyi és biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (785 200 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (303 300 forint).
  • A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 508 100, a nők esetében 427 200 forintot ért el, ami a férfiaknál 13,6, a nőknél 13,7 százalékos növekedést jelent egy év alatt.
  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a fizikai munkát végzők körében 339 500, míg a szellemi munkát végzők esetében 594 100 forintot ért el, ami 14,2 és 13,4 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
  • A reálkereset 5,4 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 7,9 százalékos növekedése mellett. (KSH)

www.piacesprofit.hu

Kapcsolódó cikkek

Nőtt a munkabalesetek száma

2020. március 05. 15:10
Február végén jelentette meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium Munkavédelmi Főosztálya tájékoztatóját, a 2019- évre vonatkozó munkabalesetek alakulásáról.
 

500 ezer forint alá került a bruttó

2022. július 29. 09:33
A KSH 2022. július végi jelentése szerint májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete az egy évvel korábbinál 14,9 százalékkal magasabb volt, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 15,6 százalékkal, 342 000 forintra emelkedett. Ugyanakkor májusi adatok szerint az átlagkereset 495 900 forintra csökkent a korábbi 500 ezer forint feletti értékről.