A földárverések május 20-án folytatódnak

2016. május 04. 10:43
A harmadik eladási körben mintegy 60 ezer hektár állami termőföldet értékesítenek.

A kormány célkitűzése továbbra is a magyar családi középbirtokok megerősítése – hangoztatta a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára kedden Budapesten, a témáról tartott sajtótájékoztatón.

 

 
 
 

Bitay Márton Örs közölte: a mintegy 700 eladásra kijelölt állami tulajdonban lévő föld árveréseit, amelyeket május 19-re hirdetettek meg, május 30-ra tették át, mert a jogászok között vita volt a határnapszámításról, hogy mikortól lehet meghirdetni azokat. A további viták megelőzése érdekében döntöttek az áthelyezésről. Az államtitkár megjegyezte: ebbe a körbe tartoznak Mészáros Lőrinc által használt földek is.

 

földárverés

A kormány továbbra is értékesít állami földterületeket – fotó: Shutterstock

Hozzátette: a kormány továbbra is értékesít állami földterületeket, mert tovább szeretné erősíteni az agrárközéposztályt, és annak versenyképességét. Május 20-án folytatódnak az árverések. Ez összesen mintegy 60 ezer hektár állami termőföld értékesítését jelenti a harmadik eladási körben – mondta az államtitkár.

Forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

Ez történik a hazai munkaerő-piacon - Munkaerőhiány, vita a GYED EXTRA körül

2016. augusztus 22. 08:02
A Nemzetgazdasági Miniszter több alkalommal hangot adott azon véleményének, hogy a gazdasági fejlődés egyik féke éppen a munkaerőhiány lehet, melynek következtében bevándorlókra bizonyos területeken szükség lehet.

Új munka- és pihenőidő, munkavédelmi, cafeteria szabályok érkeznek

2016. december 08. 09:18
Az alábbiakban táblázatos formában összegezzük a legfontosabb jogszabályi változásokat a foglalkoztatás területén. (Az Mt. a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I.tv.-t, a Met. a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV.tv.-t, az Mvt. az 1993. évi XCIII.tv-t, míg a MüM rendelet az Mvt. végrehajtási rendeletét jelentik.)