A földrengés a török agráriumot is súlyosan érintette

2023. március 06. 13:47
Borzalmasan nehéz helyzetbe került a térség és az ország is.
 
Törökország lassan kezd magához térni a földrengések által okozott sokkból. Az első felmérések azt mutatják, hogy a halálos áldozatokat és az anyagi károkat is figyelembe véve, a gazdasági ágazatok közül a török GDP termeléséből magas arányban (6,6 százalékkal) részesedő mezőgazdaság szenvedte el a legnagyobb veszteséget, ami kihatással lesz az egész ország élelmiszer ellátására és export-importjára.
A földrengés a török agráriumot is súlyosan érintette
A földrengésekben leginkább érintett 9-10 térség adja ugyanis az ország termésének
 
búzából 20,3 százalékát,
kukoricából 40,2 százalékát,
gyapotból 71 százalékát,
mandarinból pedig 81 százalékát.
A búza és a kukorica pótlásához az import jelentős növelésére lesz szükség, a többi pedig súlyos exportbevétel kimaradást okoz, nem beszélve a térség mezőgazdasági munkásainak korábbi derékhadát alkotó halálos áldozatokról és részben vagy egészen munkaképtelenné vált sebesültekről.
 
A földrengésben elpusztult haszonállatok számáról egyelőre nincsenek pontos adatok, e téren most a legfontosabb a további veszteségek elkerülése, illetve enyhítése. A török kormány több ezer sátrat bocsátott az érintett körzetek részére az állatok elhelyezésére. Nagy kérdés azonban, hogy a hideggel, a szűkös takarmányellátással és az ápoló személyzet hiányával sikerül-e az állatokat a legeltetési szezon kezdetéig megmenteni – írja a mind.ua.
 
forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

Bárdos Sarolta nyerte el a Borászok Borásza díjat

2024. április 30. 15:41
Bárdos Sarolta, a Tokaji borvidék borásza vehette át a Borászok Borásza díjat szombaton (2024.04.27.) Budapesten.

Veszélyesebb lett a sertésállományokban nagy veszteséget okozó vírus

2024. augusztus 09. 13:20
Meg kell akadályozni a PRRS fertőzéseket.
 
Amerikai kutatók megállapították, hogy a sertések gyakori és óriási veszteséget okozó megbetegedése, a sertés reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómája (PRRS) a korábbinál nagyobb fenyegetést jelent. Ezért a vírusfertőzés megelőzésére és kezelésére az állattartóknak és állatorvosoknak új stratégiát kell kidolgozniuk.