A fővárosi karácsonyi vásárokban népszerűsítik a magyar borokat
2023. november 20. 12:39
A Magyar Bormarketing Ügynökség hat héten át a fővárosi karácsonyi vásárokban is népszerűsíti a magyar borokat – közölte az ügynökség az MTI-vel.

A Magyar Bormarketing Ügynökség (MBÜ) a kiváló magyar borok nagyköveteként idén számos lehetőséget kínál a legkiemelkedőbb hazai termékek megismerésére, illetve kóstolására. Ezt a célt szolgálják a nyár óta folyamatosan zajló népszerűsítő kampányok, ugyanakkor a magyar bor már jelen van a fontosabb nemzetközi szakkiállításokon is – hangsúlyozták.
A Bazilika előtti Magyar Bor standnál naponta tematikus kóstolók keretében, kedvező áron fedezhető fel a hazai bortermelők kínálata.
Emellett mintegy húsz, ikonikus magyar bor vásárolható meg palackos kiszerelésben, ami mellé hétvégente különleges karácsonyi meglepetés is kerül, így az érdeklődők a kóstolást akár összeköthetik a családtagoknak és barátoknak szánt karácsonyi ajándékok beszerzésével is.

A Szent István téren és a Vörösmarty téren, valamint a Városligetben található gasztronómiai egységekben bormenüvel is várják a vendégeket – tájékoztatott a MBÜ.
Pusztai Anita, a Magyar Bormarketing Ügynökség marketingigazgatója a közleményben kiemelte, a fővárosi adventi vásárok látogatóinak mintegy fele külföldi turista, mindez kiváló lehetőséget ad a Magyar Bor, mint márka nemzetközi népszerűsítésére.

Rókusfalvy Pál nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos a közleményben az adventi időszak kereskedelmi fontosságára, valamint az ezt támogató kormányzati segítségre hívta fel a figyelmet. Emlékeztetett, hogy a közvetlenül termelőktől vásárolt, eredetvédett borokra vonatkozó reprezentációs adót eltörlő jogszabály november 16-án lépett életbe.
Hozzátette, hogy közvetlenül ez után el is indult a Magyar Bormarketing Ügynökség vásárlásösztönző kampánya, amelynek fontos eleme a megjelenés a fővárosi adventi vásárokban.
forrás: agrotrend.hu/MTI
Kapcsolódó cikkek
Magyarország vár: Könnyű dunakanyari tekergő Szobtól Verőcéig
2023. szeptember 08. 16:46
A kerékpározás rajongóit Szobtól Verőcéig lenyűgöző táj és ezernyi izgalmas látnivaló várja. Kezdők is könnyen teljesíthetik az alig 30 kilométeres útvonalat, mert szelíden, de végig lejt a kerékpárút.
Gólyalábasok, tojásfestés és vödrös locsolkodás is lesz a mezőkövesdi matyó húsvéton
2024. március 14. 17:00
Mezőkövesden idén 21. alkalommal rendezik meg a Matyó Húsvétot március 31-én és április 1-jén.