A Fővárosi Törvényszék az úgynevezett Kishantosi-ügyben jogerős ítéletében kimondta, hogy az állam tulajdonában lévő földterületek hasznosítása jogszerű volt

2017. március 24. 07:12
Végérvényesen és jogerősen eldőlt, hogy a Magyar Állam törvényesen járt el az állami földterületek hasznosítása során. A Fővárosi Törvényszék döntésével megerősítette az Alkotmánybíróság korábbi döntését, mely szerint az állami földterületek hasznosítása az Alaptörvény előírásaival összhangban történt, tehát a 2010 után kialakított állami földhaszonbérleti pályázati rendszer teljes mértékben jogszerű.

Bebizonyosodott, hogy a teljes ellenzék alaptalanul vádolta a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetet törvénytelenséggel.

A Fővárosi Törvényszék egyértelművé tette, hogy az állam tulajdonában lévő földterületek hasznosítása jogszerűen történt, a pályázati felhívások, kiírások nem ütköztek jogszabályba, ennek megfelelően a pályázati eljárások során nem történt olyan szabálytalanság, ami a megkötött szerződések érvényességét befolyásolta volna.

A kishantosi földek kapcsán eddig olyan hangosan megnyilvánuló ellenzéki pártok is megfelelő iránymutatást kaptak most már nem csak az Alkotmánybíróságtól, hanem a Törvényszéktől is. Elvárjuk, hogy ezek a pártok elfogadják a bírósági döntéseket, valamint kérjenek bocsánatot az emberektől, hogy évekig félrevezették a közvéleményt.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Egyre többet költünk egészséges élelmiszerekre

2017. május 16. 10:11
Az elmúlt három évben 359 milliárd forintot költöttek a magyarok egészséges, környezetkímélő és etikus élelmiszerekre, ezen belül egyre növekvő szegmens – 213 millió forint – a közösségi mezőgazdaságból származó élelmiszer – írja hétfői számában a Világgazdaság.

Kimutatták: aki szőlőt eszik, sokkal jobban vezet

2016. szeptember 06. 08:05
A szőlő antioxidáns tartalma és egészségvédő szerepe eddig is ismert volt, egy friss kutatás azonban most igazolta, hogy a gyümölcs levének fogyasztása a kognitív képességeket, így az autóvezetésben fontos szerepet játszó reakcióidőt is javítja.