A gazda legjobban a többi gazdától tanul
2024. október 01. 15:32
Gyönyörű környezetben rendezte meg a Hechta Kft. a "Tanuljunk egymástól" program harmadik találkozóját.
Tanuljunk együtt!
A növénytermesztők rengeteg új kihívással, problémával néznek szembe manapság, amelyekről nem minden esetben vannak megfelelő információik. Az éghajlatváltozás, a gazdasági nehézségek, az új növények és betegségek és a változó termesztéstechnológiák mind új szakmai ismereteket kívánnak. Nem tudhat mindenki mindent, ezért indította el három évvel ezelőtt a Hechta Kft. a "Tanuljunk egymástól" programot, amelynek keretében gazdálkodók mondhatják el saját tapasztalataikat. A programban résztvevőket invitálta szeptemberben egy szakmai beszélgetéssel egybekötött közös kikapcsolódásra a Hechta Visegrádra.
"A program a gyakorlatban úgy kezdődik, hogy amikor felmerül egy szakmai kérdés vagy egy probléma, akkor a kollégáimmal megnézzük, melyek a gyakorlati tapasztalatok azzal kapcsolatban. Ezután megkérdezünk egy tapasztalt termelőt vagy növényvédelmi szakembert, hogy elmondaná-e egy videó keretein belül az ezzel kapcsolatos saját tapasztalatait" – mondta el Takács Attila, a Hechta Kft. ügyvezetője.
A növényi stresszkezelésé a főszerep
"Legtöbb esetben a növényi stresszkezelésekről szólnak ezek a videók, ahol természetesen az Amalgerol termékünké a fő szerep. Az Amalgerolt a termelők több, mint 25 éve használják sikeresen a különböző növényi problémák kezelésére. Természetesen az Amalgerol továbbra is fejlesztés alatt van, megjelent például az Amalgerol Essence, és most granulátum formában is kapható, mikrobiológiai ágensekkel kibővítve. Három új mikrobiológiai termék pedig engedélyeztetés alatt van, és valószínűleg jövőre megkapják az engedélyt. Ezek az új készítmények vagy új hatásmechanizmust kínálnak, vagy az eltarthatóságot javítják, ami kulcsfontosságú a mikrobiológiai készítményeknél" – tette hozzá Takács Attila.
Együtt kell leküzdenünk a nehézségeket
A "Tanuljunk egymástól" programban résztvevő termelők bátor emberek – bátorság kell ahhoz, hogy kiálljanak a kamerák elé, ezzel pedig nagyon sokat tesznek a gazdatársadalomért. Takács Attila arra is bíztat minden gazdálkodót, hogy beszéljenek egymással, mert együtt, a tudásunkat, a tapasztalatainkat megosztva lehet több esélyünk arra, hogy legyőzzük azokat a nehézségeket, amikkel már most szembesülünk, és amik a jövőben ránk várnak.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Bezárja egyik magyarországi gyárát a Henkel
2024. június 27. 20:12
Az év végéig bezárja körösladányi gyárát a Henkel. A Henkel a jövőben magyarországi termelői tevékenységét a környei gyárára fogja koncentrálni.
Házakat tett lakhatatlanná a vasárnap éjszakai vihar
2024. június 25. 16:38
Országszerte 240 tűzoltói beavatkozásra volt szükség.
Több ház is lakhatatlanná vált a vasárnap éjszaka folyamán a Dunától keletre átvonult viharzóna okozta károk miatt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője vasárnap az MTI-vel.