A GAZDÁK MEGBECSÜLÉSÉT ÉS A VIDÉK MEGÚJÍTÁSÁT SEGÍTI A JÖVŐ ÉVI BÜDZSÉ

2021. május 31. 08:30
A gazdák megbecsülését és a vidék megújítását segíti a jövő évi költségvetés - mondta az agrárminiszter szombaton a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban.
A GAZDÁK MEGBECSÜLÉSÉT ÉS A VIDÉK MEGÚJÍTÁSÁT SEGÍTI A JÖVŐ ÉVI BÜDZSÉ

Nagy István hangsúlyozta, hogy a bővülő forrásoknak köszönhetően mintegy 951 milliárd forint áll majd a mezőgazdaság és az élelmiszeripar rendelkezésére. Ez az összeg csaknem 40 milliárd forinttal több, mint az idén - hívta fel a figyelmet. "A gazdákkal közösen így hatalmasat léphetünk előre. A kormány célja a vidék és az agrárium területén is a gazdaság újraindítása" - fogalmazott Nagy István, hozzátéve, a több pénzt nem ajándékba kapják a gazdák. A koronavírus-járvány idején is biztosított volt az élelmiszerellátás a magyar gazdák "szorgalmának és áldozatos munkájának" köszönhetően - mondta.

 

Fotó: Pelsőczy Csaba

 

"Ez a helytállás köszönetet és megbecsülést érdemel. Jó azt látni, hogy a legnagyobb bajban is számíthatunk a magyar gazdákra, ahogyan ők is számíthatnak ránk" - fogalmazott az agrárminiszter. Hozzátette, a járvány okozta kihívásokra a kormány nem megszorításokkal, hanem a fejlesztések ösztönzésével válaszolt. A vidékfejlesztési és halászati programok végrehajtására 31 milliárd forinttal több forrás áll majd rendelkezésre jövőre - jelezte a tárcavezető. Nagy István hangsúlyozta: hosszú távon csak a fejlesztések és a legmodernebb technológiák alkalmazásával lehet sikert elérni. Ezt szolgálja a jövő évi költségvetésre támaszkodva a Megújuló Agrárium és a Megújuló Vidék program is.

www.kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Koronavírus: uniós vezetőkkel tárgyalt az agrártámogatásokról a magyar államtitkár

2020. március 27. 08:01
A koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzet rendkívüli munkamódszereket és rendkívüli intézkedéseket igényel. Ennek megfelelően, az Unió fennállása óta március 25-én először egyeztetett videokonferencián egymással a 27 tagállam mezőgazdaságért és halászatért felelős minisztere a járvány okozta negatív hatások kezeléséről. Az ülés végén Janusz Wojciechowski mezőgazdaságért felelős uniós biztos ígéretet tett a tagállami javaslatok megfontolására és szükség szerint rendkívüli uniós intézkedések bevezetésére.

A versenyképesség növelése a magyar mezőgazdaság legfontosabb feladata

2019. október 09. 08:33
 
Több mint 17 százalékkal bővült a mezőgazdasági beruházások növekedési üteme 2019 első félévében - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületének regionális szakmai napján, kedden, Bekecsen.