A hazai kkv vezetők alig várják a pályázati kiírásokat

2016. február 23. 09:46
A 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban még inkább előtérbe kerülnek a kkv-k. A rendelkezésre álló tizenkétezer milliárd forintos keret 60%-át fogják gazdaságfejlesztésre fordítani, míg az előző költségvetési periódusban ez az arány jóval alacsonyabb, 24% volt. A napokban az is kiderült, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) idei évi keretösszege meghaladja az ezermilliárd forintot. A félezer hazai kkv vezető megkérdezése alapján látszik, hogy a cégek igencsak várják a pályázati kiírásokat.

A hazai kkv-k jelentős része előbbre hozná beruházásait, amennyiben rövid időn belül elérhetővé válnának az uniós források. A jelenlegi pályázati kiírások mellett a cégek közel fele tartja reálisnak uniós támogatás elnyerését – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

A 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban még inkább előtérbe kerülnek a kkv-k. A rendelkezésre álló tizenkétezer milliárd forintos keret 60%-át fogják gazdaságfejlesztésre fordítani, míg az előző költségvetési periódusban ez az arány jóval alacsonyabb, 24% volt. A napokban az is kiderült, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) idei évi keretösszege meghaladja az ezermilliárd forintot. A félezer hazai kkv vezető megkérdezése alapján látszik, hogy a cégek igencsak várják a pályázati kiírásokat.

„Az elmúlt két negyedévben folyamatosan nő azon cégek aránya, amelyek úgy vélik, támogatáshoz juthatnak a mostani ciklusban. Jelenleg a vállalkozások közel fele, 44%-a nyilatkozott így, míg korábban 36-38% volt ez az arány. A konkrét pályázatokról már visszafogottabban vélekednek, megközelítőleg minden negyedik (23%) kkv hallott olyan kiírásról, amely felkeltette a cég érdeklődését. Ennek hátterében feltehetően az áll, hogy a felmérés készítésekor még alig néhány kkv-knak szóló felhívás jelent meg kutatás-fejlesztés, illetve innováció témában” – részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

„Ezt az arányt javíthatja a nemrég nyilvánosságra hozott GINOP pályázatok listája, amely több mint 90 várhatóan idén megjelenő pályázatot tartalmaz” – tette hozzá a szakember.

„Azok körében, akik idén beruházást terveznek, 53%-uk ütemezné át és hozná előbbre beruházásait, amennyiben heteken belül elérhetővé válnának az uniós pályázatok. Tavaly év elején még csak a vállalkozások harmada nyilatkozott így. Azon cégeknél, amelyek tervei között nem szerepel fejlesztés, egy év elteltével 19% helyett már 27% tervezne beruházást, ha rövid időn belül megjelennének a cég szempontjából releváns pályázati kiírások” – mondta a szakember.

 

Forrás: Agroinform

Kapcsolódó cikkek

Felpörgő öntözési pályázatok

2020. január 16. 11:33
A fel nem használt, így „visszahulló” pénzek kihelyezése folyamatos, és még mindig vannak nyitott pályázatok, de a Vidékfejlesztési Program nagyobb része már a megvalósítás fázisában van, nyilatkozta lapunknak Viski József. Az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára szerint 2020-ban megélénkül az érdeklődés az öntözésfejlesztés iránt.

VP2-4.1.1.3-16 Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése

2016. május 12. 08:00
Lehetőség nyílik az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésén keresztül. Az állattartás erőforrás-hatékonyságának javulása többek között a fajlagos energiafelhasználás csökkenését eredményezi, ezért jelen Felhívás különösen épít az állattartó létesítmények minden olyan irányú beruházására, amely a hatékonyabb energiafelhasználást hivatott elősegíteni. Ennek megfelelően az állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása, technológiáinak korszerűsítése, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése is támogatásra kerül.