A borászati hagyományok bemutatása egy szűk időszakra koncentrál: 1875-ben indul – amikor először észlelték a filoxéravész okozóját, a szőlőgyökértetűt Pancsova környékén – és 1920-ig, a trianoni békeszerződés aláírásáig tart.

 

A korszak szőlészeti-borászati viszonyait, Magyarország történelmi borvidékeit, borfajtáit, hagyományos szőlőművelő és borkészítési eszközeit közérthető, látványos, képes és szöveges tablók mutatják be. A 23 nagy méretű tablón szereplő szövegek a magyar borászat történetének pontos, rövid és szabatos summázatát adják.

 

A tablók egyaránt megismertetik a látogatókkal a hegy- és dombvidéki, valamint a síksági – akkori szóhasználattal kerti – szőlőtermő területeket. Sorba veszik a történelmi borvidékeket az ebben az időszakban még nagyobbrészt fehér szőlőt termesztő Ruszt-sopron-pozsonyitól, a Szerémin át – ahol a rómaiak egész Pannónia területén először kezdtek szőlőt művelni – a Tokaji borvidékig, amelynek felemelkedéséhez a 16. század derekán az is hozzájárult, hogy a törökdúlás elől a Szerémségből menekülő szőlőművesek egy része ott telepedett le.

 

A leírásokat a magyar borászat produktumaként megszületett archív dokumentumok – borcímkék, régi fényképfelvételek, rajzok –, valamint a korszak szőlészeti és borászati eszközei, tárgyi anyagai egészítik ki. A tablókon található rövid, olvasmányos szakmai leírások és a kiállítás forgatókönyve Mód László, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológia Tanszékének kutatója közreműködésével született meg.

Az időszaki tárlat úttörő a magyar borkultúra népszerűsítésében, ugyanis Magyarországon még soha nem született ilyen jellegű, a Kárpát-medence borvidékeit és borászati tradícióit ismertető történeti-szakmai bemutató.

 

forrás: turizmus.com