A kiszámítható rezsikiadások érdekében újabb intézmények dönthetnek az októberig rögzített földgázárak mellett

2023. január 26. 11:31
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) közölte hogy az állami, önkormányzati és egyházi intézmények a korábbi döntés alapján péntek éjféli határidővel választhatnak a jelenlegi szerződésük szerinti árindexált helyett rögzített árakat.
 
A kormány a kezdeményezés kedvező fogadtatása miatt szélesebb körre terjeszti ki a lehetőséget, amellyel így például az alapítványi fenntartású egyetemek is élhetnek. A rögzített földgázköltségek márciustól szeptember végéig könnyíthetik meg az érintettek gazdálkodását, garantálhatják zavartalan működésüket, és kiszámíthatóbbá teszik rezsikiadásaikat.
A kiszámítható rezsikiadások érdekében újabb intézmények dönthetnek az októberig rögzített földgázárak mellett
A nemzetközi gázárak a tavalyi csúcsoknál jelenleg sokkal kedvezőbben alakulnak, de a gázév fennmaradó részével kapcsolatban még mindig rengeteg a bizonytalanság. Az intézményeknek kiadásaik racionalizálása érdekében mindenképpen érdemes megfontolniuk a veszélyhelyzeti kormányrendeletekben elérhetővé tett változtatást.
 
A jogszabály előzőleg a költségvetési szervek, helyi és nemzetiségi önkormányzatok és intézményeik, állami és helyi önkormányzati gazdasági társaságok, egyházak számára nyitotta meg a változó tarifáikról fixált árakra átállás lehetőségét.
 
A korábban megjelölt körbe tartozók péntek éjfélig nyilatkozhatnak a földgázkereskedőjüknek arról, hogy a jogosultságuk fennáll, és igénybe kívánják venni a módosított elszámolást. Csak az intézmény földgázkereskedőjének elektronikus felületén keresztül hiánytalanul beküldött, a jogvesztő határidőig beérkező nyilatkozat érvényes.
 
A rendeletben rögzített módszertan alapján számított árról a szolgáltató legkésőbb február 9-éig e-mailben tájékoztatja ügyfeleit.
 
Az állami MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. az elmúlt napokban élénk érdeklődést tapasztalt az előnyös lehetőség iránt, amelyet a kedvező fogadtatás miatt mások előtt is megnyit a kormány - írták.
 
A friss rendelkezés szerint a közérdekű alapítványok által fenntartott felsőoktatási intézmények és a nemzetiségi önkormányzatok gazdasági társaságai is az árfixálás mellett dönthetnek. A földgázkereskedő felé e szervezetek azonos eljárásrendben jelezhetik csatlakozási szándékukat. Esetükben azonban a jogvesztő határidő értelemszerűen későbbi, nyilatkozatukat február 2-án éjfélig tehetik meg.
 
A kormány Európa legalacsonyabb gáz- és második legalacsonyabb áramárait biztosítja a magyar családoknak. A rezsicsökkentés védelmére megnégyszerezte a rezsivédelmi alapot, így a háztartások az átlagfogyasztás mértékéig továbbra is rezsicsökkentett áron jutnak a legfontosabb energiahordozókhoz.
 
Az EM folyamatosan azon dolgozik, hogy a szankciós energiaválság hatásai minél kevésbé terheljék a magyarországi fogyasztókat. A földgázár szabadon választható rögzítése az intézményi felhasználók költségeit is kiszámítható szinten tartja tavasztól a következő gázév kezdetéig - olvasható a közleményben.
 
agrotrend.hu

Kapcsolódó cikkek

Amíg a gép nem érez, a jó értékesítőnek nincs félnivalója

2023. július 17. 13:39
Nincsenek könnyű helyzetben azok a hazai vállalkozások, amelyek fennmaradása, sikere jelentős mértékben az értékesítőik munkájának hatékonyságán múlik. A potenciális vevőkre zúduló információáradatban, élesedő versenyben kell megtalálniuk azokat a megoldásokat, módszereket, amelyekkel a meglévő ügyfelek megtartása mellett új megrendelőket is meg tudnak szólítani termékeikkel, szolgáltatásaikkal.

Ösztöndíjprogram az agrárfejlődésért

2023. november 03. 15:40
A Magyarok Kenyere program több mint egy évtizede fejlődik, és idén újabb elemmel bővült, a Jövőért Ösztöndíjprogrammal.
Az ösztöndíjat a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) hirdették meg, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) támogatásával. A program első évében 12 tehetséges hazai és külhoni magyar fiatalt tudnak anyagilag támogatni belőle. A programban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is részt vesz. Az ösztöndíj elnyerését igazoló támogatói okiratok ünnepélyes átadóját a Parlamentben tartották október 30-án.