A kormány vonja vissza a sztrájktilalmat!

2021. augusztus 05. 11:09
2021. augusztus 4-én a SZEF, az ÉSZT, a MASZSZ és a Liga Szakszervezetek közös nyilatkozatot adott ki a légiforgalom-irányítók veszélyhelyzet alatti sztrájktilalmával kapcsolatban.
A kormány vonja vissza a sztrájktilalmat!

A jelen nyilatkozatot aláíró négy magyar szakszervezeti konföderáció egységesen aggodalmának ad hangot amiatt, hogy 2021. július 27-én kormányrendelet jelent meg, mely a veszélyhelyzet fennállása alatt, illetve az azt követő 15. nap végéig ideiglenesen megtiltja a sztrájk gyakorlását a légiforgalom-irányító szakszemélyzet számára a 100%-os állami tulajdonban lévő HungaroControl Zrt. vonatkozásában.

Az aláíró országos szakszervezeti szövetségek mélységes aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy egy – kizárólag sajtóhírek szerint – szervezés alatt álló lehetséges sztrájkkal párhuzamosan a tulajdonosi jogokat gyakorló kormány kormányrendelettel avatkozzon be a vállalat belső munkaügyi konfliktusába, a menedzsmentet tárgyalásra ösztönző tulajdonosi iránymutatás helyett.

A kormány, mint a tulajdonos magyar állam képviselője, nem keverheti össze a tulajdonosi jogok gyakorlását és az államigazgatási feladatok ellátását. Ha ezt teszi, azzal bizonytalanságot kelt minden magyarországi munkavállaló és az őket képviselő szakszervezetek között abban a tekintetben, hogy az ilyen beavatkozásoknak vajon hol vannak a határai.

A jelen nyilatkozatot aláíró konföderáció vezetők, alapos tájékozódás, valamint a hazai és a nemzetközi jogi lehetőségek felmérése után javasolják, hogy a meggyőződésük szerint téves helyzetértékelés miatt kiadott vonatkozó kormányrendelet kerüljön visszavonásra. Továbbá az államigazgatási és az állami tulajdonosi szerepkör párhuzamos, de mégis egymástól független tevékenysége kerüljön újra szétválasztásra és az esetleges munkahelyi konfliktusok megoldására a munkahelyeken belüli tárgyalások keretei között kerüljön sor.

 Budapest, 2021. augusztus 4.

 Csóti Csaba, elnök, Szakszervezetek Együttműködési Fóruma

Kuti László, elnök, Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés

Kordás László, elnök, Magyar Szakszervezeti Szövetség

Mészáros Melinda, elnök, Liga Szakszervezetek

https://www.liganet.hu/10970-a-kormany-vonja-vissza-a-sztrajktilalmat.html

 

Kapcsolódó cikkek

Tescós dolgozók százai nem mentek be dolgozni hétfőn

2019. szeptember 03. 08:48
Extra szabadnapot kaptak

Filléres kedvenceiktől búcsúzhatnak a vidéki vásárlók: júliustól él a tiltás

2021. február 02. 09:13
A klímavédelem élharcosai tavaly, ha úgy tetszik, egy csatát megnyertek, de a háború végkimenetele még mindig kétesélyes. A 2020. júliusára datálható és 2021. július 1-től hatályba lépő „műanyagtörvény” ugyanis várhatóan betiltja a 15 és 50 mikron közötti falvastagságú műanyag zacskókat, a 15 mikronnál vékonyabbak termékdíját pedig, amikbe például a friss pékárut pakoljuk, a korábbi 57 helyett 1900 Ft/kg-ra emeli. A törvény azonban az egyszer használatos műanyag szatyrokra megoldásként született, úgynevezett lebomló zacskókat is érinti, ezek termékdíja a 0-ról egyből 500 Ft/kg-ra ugrik, amelyek a továbbiakban a 15 mikronnál vastagabb szütyőket váltják majd. A műanyagkérdés kapcsán egy szentesi környezetkímélő csomagolásokat forgalmazó vállalkozást, a TREE-PLA-t kérdezte a HelloVidék.