A Közös Agrárpolitika zöld céljairól tárgyalt Brüsszelben az agrárminiszter

2020. július 23. 08:09
A mezőgazdaság akkor tud hatékonyan hozzájárulni a klímaváltozás elleni küzdelemhez, ha a gyakorlatban reálisan végrehajtható célok kerülnek meghatározásra – közölte Nagy István agrárminiszter Brüsszelben, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülése után.
A Közös Agrárpolitika zöld céljairól tárgyalt Brüsszelben az agrárminiszter

A koronavírus-járvány kirobbanása óta először személyesen jelenléttel megtartott ülésen az uniós mezőgazdasági miniszterek folytatták a vitát a Közös Agrárpolitika (KAP) reformjáról. A zöld megállapodásban foglalt környezet- és klímavédelmi célokkal kapcsolatban Nagy István elmondta, hogy elsősorban a növényvédő szerek csökkentésére és az ökoterületekre vonatkozó célértékek túl ambiciózusak, azok tagállami szinten történő végrehajtása a termelés csökkenéséhez, az árak emelkedéséhez és a versenyképesség romlásához vezet.  A kiinduló értékek meghatározásakor mindenképpen figyelembe kell venni a tagállamok által eddig megtett klímavédelmi intézkedéseket – hangsúlyozta a magyar tárcavezető. Hozzátette: a KAP tárgyalások jelentős késésben vannak, ezért a végrehajtásra való megfelelő felkészülés miatt elengedhetetlen, hogy az új rendszer két év átmeneti időszakot követően 2023. január 1-jével induljon.

Kifejtette: az agrárpiaci helyzet megvitatása során Magyarország Bulgáriával, Lengyelországgal, Romániával és Szlovéniával közösen kérte a Bizottságot, hogy haladéktalanul tegyen javaslatot a méhészeti termékek származás jelölésére vonatkozó szabályozás szigorítására. A módosítással lehetővé tehető a harmadik országokból érkező kétes eredetű mézek sikeresebb nyomon követése. Meg kell szüntetni azt az ágazat és a vásárló számára is egyértelműen káros gyakorlatot, hogy a boltok polcain megtalálható mézkeverékeken nincs egyértelműen feltüntetve az import mézek aránya – hívta fel a figyelmet a miniszter.

 

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Lázár János : új mezőgazdasági new-dealre van szükség

2020. augusztus 25. 09:28
Nemzeti mintagazdaság létrehozása a cél Mezőhegyesen - hangsúlyozta Lázár János, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos.

Az Európai Bíróság elmeszelte a magyar földtörvényt

2019. május 22. 07:47
A magyar földtörvény korlátozza a külföldi befektetők haszonélvezeti jogait, emiatt Magyarország nem teljesítette a tőke szabad mozgásának elvéből és a Chartában biztosított tulajdonhoz való jogból eredő kötelezettségeit – közölte kedden az Európai Unió Bírósága.