Parragh László ezt a téves következtetést abból a valós tényből vonja le, hogy „… a munkaerőhiány miatt ma a vállalkozásoknak, de az államnak is a dolgozók megtartása az egyik legfontosabb szempontja, ennek pedig legfőbb eszköze a béremelés.”

A kötelező bérelemek valós szerepének megértéséhez érdemes néhány fontos tényt figyelembe venni. Az NGM adatai szerint a 2018. január 1-től kötelező minimálbér 303 ezer, a garantált bérminimum pedig 876 ezer munkavállaló helyzetén javított. Ezt összevetve azzal, hogy az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak száma ebben az időszakban 4 180 ezer volt, nehéz arra a következtetésre jutni, hogy szerepük csökken. Figyelembe kell venni azt is, hogy az érintett 1 179 ezer munkavállaló döntő része napi nyolc órát dolgozik, a 4 180 ezer foglalkoztatott között pedig szerepelnek azok is, akik az adott héten legalább egy órát dolgoztak. Szakszervezeti nézőpontból fel kell hívni arra is a figyelmet, hogy a jelentős minimálbéremelés után is nagyon nehéz megélni ebből a fizetésből. A képet tovább árnyalja, hogy a munkanélküliség az ország észak-keleti régióiban és a Dél-Dunántúlon jelentősen meghaladja az országos átlagot. Amiből egyenesen következik, hogy az itt élők munakerőpiaci pozíciója sokkal gyengébb, számukra a kötelező béremelés biztosítja a jövedelememelkedést. Ezt támasztja alá a GKI által 2018 márciusában 1024 5 fő feletti magyar tulajdonú vállalkozás körében végzett felmérése is. Eszerint „a fejlettebb országrészekben (Közép-Magyarország, Közép és Nyugat-Dunántúl) a minimálbéren foglalkoztatottak aránya 2-3%, a garantált bérminimumon foglalkoztatottak aránya 2-10%. A minimálbéresek aránya a többi régióban jellemzően 10-13% a maximumot a Dél-Alföldön éri el (16%). A szegényebb régiókban a garantált bérminimumon dolgozók súlya 7-11%, ez esetben is a Dél-Alföldé a szélsőérték (17%).” A képet tovább árnyalja az a közvetett hatás melyet a kötelező bérelemek emelése gyakorol a minimum felett keresők bérére és ezen keresztül a teljes munkaerőpiacra.

Ennek a közvetett hatásnak a jelentőségét jól érzékelteti az MKIK Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézetének 2018. áprilisi vállalati konjunktúravizsgálata. Ennek során 3200 vállalkozás válaszolt arra a kérdésre, hogy milyen lépést tettek, illetve terveznek tenni a 2018-as kötelező béremelésekkel összefüggésben. „Az eredmények szerint a leginkább jellemző reakció a béremelésre a minimum felett keresők bérének emelése a bérfeszültségek elkerülése érdekében, valamint a tervezett létszámfelvétel elhalasztása (32-32%) illetve a tervezett beruházások elhalasztása (24%) …” A legkevésbé jellemző reakció az elbocsájtások végrehajtása, ezt mindössze a cégek 3%-a jelölte meg. A vállalati méret szerinti elemzés arra is rávilágított, hogy negatív hatások (létszámfelvétel elmaradása, részmunkaidőre történő átjelentés, alapbéren felüli juttatások csökkentése) a kis és középvállalkozásokra-, a minimum felett keresők bérének növelése pedig a nagyobb létszámú vállaltoknál jellemző. E mögött az a közismert tény húzódik meg, hogy a kisvállalkozások jelentős része nagyon alacsony termelékenységgel működik. A kötelező béremelések ezeknél a vállalkozásoknál pedig – amely béremelések nélkül a cégek nem tudják megtartani a munkavállalókat – kikényszerítik a termelékenység növelését. Ez azonban nem lehet akadálya a további béremeléseknek, mivel mind a nemzetgazdaságnak mind az érintett munkavállalóknak az az érdeke, hogy ezek a dolgozók is olyan munkahelyeken dolgozzanak, melyek képesek egy magasabb bérszínvonalon foglalkoztatni őket.

Összefoglalva mind a munkavállalói jövedelmek emelése, megélhetési körülményeik javítása, mind a nemzetgazdasági szintű versenyképesség és termelékenység javítása érdekében szükség van a minimálbér és a garantált bérminimum további jelentős emelésére. A negatív hatások elkerülése érdekében pedig ehhez elengedhetetlen a szociális partnerekkel történő egyeztetés. Ez a helyzet tehát nem csökkenti, hanem még inkább felértékeli az országos bértárgyalások szerepét.

liganet.hu