A megyei kórház minden dolgozóját sütire és kávéra várják egy salgótarjáni cukrászdában

2020. március 26. 08:08
Együttérzéssel és némi szívességgel szeretnék meghálálni az egészségügyben a mostani helyzetben is hősiesen helytálló dolgozók munkáját.

A koronavírus járvány kirobbanása óta egymást érik a nemes felajánlások az egészségügyben megnövekedett feladatokkal szembesülő, hősiesen helytálló dolgozók felé.

Zebegényi szállásadók jótékonysági akciója az egészségügyben dolgozóknak
Amennyire nekünk szükségünk van a levegőre és tüdőnkre most, úgy lesz ápolóinknak, orvosainknak is szükségük egy óriási lélegzetvételre, amikor túl vagyunk a koronavírus járvány okozta krízishelyzeten.

Ezúttal a Salgótarján városközpontjában működő Tavaszi Cukrászda szólította meg a Szent Lázár Megyei Kórház kollektíváját Facebook bejegyzésében.

“Kedves Szent Lázár Megyei Kórház dolgozói!

Ebben a nehéz időben még nagyobb szükség van az Önök áldozatos munkájára! Ezt máshogy nem tudjuk meghálálni csak együttérzéssel, némi szívességgel. Ezért egyik nagyon kedves vendégünk, Szilágyi Szabolcs meghívja Önöket cukrászdánkba egy kávéra – bárkit, aki a kórházban dolgozik. Ehhez a nemes gesztushoz szeretnénk mi is hozzá járulni mert, egy jó kávé akkor az igazi , ha egy finom sütit is ehetsz hozzá!

Kedves dolgozók, ha egy kis idejük engedi, jöjjenek be hozzánk a Tavaszi Cukrászdába, szeretettel várjuk Önöket!”

 
sokszinuvidek.24.hu

Kapcsolódó cikkek

Dunaferr-ügy: „Ha alapvető törvényes dolgok nincsenek rendben, vajon mi zajlik bent a gyárban?”

2021. április 23. 08:12
A közel 10 ezer dolgozó is csak annyit látott a történtekből, mint bárki más

A felsővezetőn áll vagy bukik a generációk együttműködése

2018. augusztus 24. 09:18
Egyre több cégnél panaszkodnak arra, hogy a fiatalabb és idősebb munkavállalók nem értik meg egymást. A probléma valós, nap, mint nap tapasztaljuk, hogy az idősebb és a fiatalabb generációk közötti párbeszéd akadozik, a sérelmek frusztrációkká erősödnek, azok pedig egymásra rakódnak mindkét oldalon. Mi ennek az oka, és mi lehet a megoldás? A legfontosabb tudnivaló talán az, hogy az ehhez szükséges változás alapja a felsővezető gondolkodásának őszinte átalakulása.