A minőségi akvakultúra a vidékfejlesztés fontos pillére

2023. szeptember 19. 15:33
A hazai akvakultúra fejlesztése magával hozza a helyi vendéglátás, valamint a gasztronómia fejlődését is, nagy mértékben járul hozzá az ökoszisztémák fenntartásához, ezáltal az európai zöldítési célokhoz – emelte ki megnyitó beszédében Ökrös Oszkár nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, az Európai Akvakultúra Szövetség bécsi konferenciáján.
 
A minőségi akvakultúra a vidékfejlesztés fontos pillére
Hangsúlyozta: a magyar kormány szívén viseli az akvakultúra fejlesztését, mind az ország határain belül, mind európai és tágabb, nemzetközi léptékben is. Erősíteni kívánjuk az együttműködést Kelet- és Nyugat-Európa között és részt veszünk a fejlődő országok élelmiszer-ellátásának javítására irányuló európai uniós, valamint az ENSZ, illetve a FAO égisze alatt futó programokban. Be kell mutatnunk mind a fiatalabb, mind a tapasztaltabb generációknak teremtett világunk természeti értékeit, és növelnünk kell a környezettudatosságot, ehhez pedig szemléletformálás szükséges – húzta alá a helyettes államtitkár.
 
Ökrös Oszkár említést tett a halfogyasztást-ösztönző „Kapj rá!” és Halpéntek kampányokról, a halat terhelő fogyasztási adó csökkentéséről, valamint a horgászturisztikai beruházások ösztönzéséről. A célzott promóció és az egyéb kormányzati intézkedések következtében az egy főre eső halfogyasztás több mint 27 százalékkal növekedett 2013 óta – hangsúlyozta. Hozzátette: a természeti és gasztronómiai értékek tekintetében is van mire büszkének lennünk Magyarországon, ugyanis az elmúlt években 4 magyar haltermék is uniós oltalmat szerzett.
 
Az Európai Akvakultúra Szövetség négynapos konferenciája európai szinten a legjelentősebb ágazati rendezvény, mintegy háromezer résztvevővel, köztük tudósokkal, kutatókkal és gazdálkodókkal. A színvonalas előadások, szakmai fórumok mellett egy szakkiállítás is helyet kapott, amelyen egy 18 négyzetméteres stand szimbolizálja hazánk szerepét a konferencia szervezésében és elköltekezettségét a minőségi akvakultúra irányába. A hazai akvakultúra-ágazat oroszlánrészt vállalt a főszervezésben, élén Dr. Váradi Lászlóval, aki jelenleg a szervezőbizottság elnöke, és éveken át volt az EAS elnöke, illetve igazgatósági tagja. Áldozatos munkájáért ezúttal életműdíjban részesült.
 
forrás: agrotrend.hu / AM Sajtóiroda
 

Kapcsolódó cikkek

Tavasszal jelennek meg az első beruházási pályázati felhívások

2024. február 08. 13:23
Az Agrárminisztérium idén kiírandó pályázatairól, az elbíráláskor hangsúlyosabban értékelt vállalásokról, a beruházásokat segítő intézkedésekről is szólt Feldman Zsolt a dél-dunántúli élelmiszeripari vállalkozásokat és a kapcsolódó szervezeteket összefogó iFood Élelmiszer Klaszter Kéthelyen tartott szakmai programján.

Új pályázat segíti az agráriumhoz kapcsolódó társadalmi vállalkozásokat

2024. július 09. 15:23
Új vidékfejlesztési pályázati felhívás jelent meg 1,6 milliárd forint keretösszeggel, amely a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok számára biztosít lehetőséget értékteremtő tevékenység végzésére a mezőgazdasághoz kapcsolódóan – jelentette be Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.