Éder Andrea szerint a hulladékgazdálkodás mára szakágazat lett (Fotó: Hegedüs Róbert)
– Kukakáosz, hulladékbotrány, szemétmizéria, sok problémát hallunk a témában mostanában. Mi ennek az oka?

– A hulladékkezelés a modern kor egyik legnagyobb problémája. A szeméttel foglalkozni utálatos dolog, mégis meg kell oldani a naponta keletkező, szinte mérhetetlen mennyiségű hulladék kezelését. Az ügy társadalmi elfogadottsága alacsony szintű, nehéz megnyugtató megoldást találni a fogyasztás–szemetelés–szeméthegyek problematikájára. Nagyon nehéz úgy élni, hogy ne termeljünk szemetet. Minden csomagolva van, sok minden egyszer használatos, a gyártás során rengeteg energiát használnak fel, ha valamit nem kapunk meg helyben, messziről hozatjuk. Még ötven évvel ezelőtt is például egy toszkán háztartásban teljesen más dolgok voltak megtalálhatók mint egy magyarban. Ma még a kerti műanyag bútor is ugyanolyan. A lokalitás elveszett a globalizáció miatt. Ha az ember nem elég körültekintő, nincsenek meg a megfelelő információi, illetve ha nincs meg az igénye, hogy környezetbarát módon éljen, könnyű sodródni az árral, és rossz irányba menni.

– A modern bio-, ökotermékek sokkal többe kerülnek az „átlagos” cikkeknél. Lehet elfogadható áron környezetbarát módon élni?

–   Azért van averziójuk az embereknek a környezetbarát termékekkel kapcsolatban, mert meggyőződésük, hogy drágábbak. De ha jól használjuk őket, nem drágábbak. És nem drágább az odafigyelés sem. Elég először csak egy jót cselekedni, az majd hozza magával a másikat meg a harmadikat, aztán már a gyerekeim is ezt akarják csinálni.

–   Miért nehéz úgy élni, hogy ne „rongáljuk” se magunkat, se a környezetünket?

–   Mert nincsenek könnyen hozzáférhető minták, és nincs jó információs bázis. Az álzöld dolgok szintén nem könnyítik meg a helyzetet, amikor úgy csinálnak „mintha”, de a motiváció igazából a profit. A valódi társadalmi szerepvállalás, szemléletformálás nem arról szól, hogy a tevékenységünk divatos. Akkor is környezettudatosnak kell lenni, amikor senki nem látja. Rengeteg energiánkat emészti fel mind anyagi, mind szellemi területen a helytelen magatartás következményeinek kezelése. Változást csak hosszú évek kitartó munkája hozhat, ezért nem mindegy, hogy milyen úton-módon jutunk el az eredményig, hiszen a szeméthegyek nem fognak maguktól eltűnni. Ráadásul a fogyasztói szokások sem a céljainknak tetsző irányba haladnak.

–   Az illegális hulladéklerakók sem könnyítik a helyzetet…

– Ausztriában ezt nagyon szigorúan büntetik. Tőlünk, Sopronból rengetegen járnak át dolgozni. Sajnos tudok konkrét esetet, mikor egy festő elvállalt egy munkát Ausztriában, a megbízó kifizette a hulladékelszállítás díját, de a vállalkozó mégis a soproni szőlőhegyre vitte a sittet. A másik nagy probléma a szelektív hulladékgyűjtő-szigetek állapota. Megfelelő tájékoztatás hiányában a lakosság nincs tisztában azzal, hogy nem teheti oda azt a szemetet, amelynek nincs gyűjtőkonténere, így a szemét szemetet szül. Van még mit tanulnunk a konzekvens tájékoztatás terén, és a lakosság előtt is hosszú út áll ahhoz, hogy minimalizálják a hulladékot, a meglévőt pedig megfelelően kezeljék.

– A hozzáállásunk miben hátráltat minket?

–   Itt a „néplélekről” is beszélhetünk. Az olaszoknál például az elkopott spalettát nem cserélik ki, funkcióját betölti, jó még az. Nálunk sok esetben megfigyelhető, ha nem olyan a tévé, mint amit az utolsó öt évben kapni lehet, akkor úgy érezzük, lemaradtunk. Mi mindig bizonyítani akarunk, az anyagiakkal akarjuk demonstrálni az értékünket. Nyugati szomszédainknál talán azért nem alakult ki ez a mentalitás, mert az elmúlt évtizedekben is kisebb volt a társadalmi átrendeződés. Óriási hozzáállásbeli különbség van a hulladékgazdálkodás területén, például ha az olaszokat nézzük. A mi kukásaink, bármilyen jó fej és helyes emberek, akik kemény munkát végeznek, a társadalmi ranglétra alján állnak. Olaszországban a szűk utcácskában a kicsi kocsiból kiszáll az ember, aki ezt a munkát végzi, kiüríti a szemetet, hangosan, jókedvűen köszön, ugyanilyen fogadtatásban részesül, nem dudálnak, nem türelmetlenkednek a feltartott autósok. Megbecsült tagja a közösségnek, aki rendet tart. Nálunk ez nincs így, nem mehet a kocsi akkor, amikor kezdődik a tanítás, amikor indul a vizit a kórházban, amikor láthatják a teraszon kávézó turisták.

– Miért tartunk itt, és milyen elképzelései vannak a szakma presztízsének növelésére?

– Nem követte a szakmai kommunikáció a technikai és felkészültségbeli változásokat. Jelenleg egy kukás egész más feladatot végez, mint harminc évvel ezelőtt, amikor leugrott a kocsiról, és feldobálta a cuccot. A hulladékgazdálkodás szakágazat lett, a munka modern szaktudást igényel. Minden egyes autón kell legyen olyan ember, aki hulladékgazdálkodási gépek kezeléséből vizsgázott, hiszen a gépek a legújabb technológiát képviselik. Jól képzett szakemberek a hulladékos kollégák, ezt szeretnénk is megmutatni.

– Mi lehet a motivációja valakinek, hogy ezt a pályát válassza?

–   Dolgozunk azon, hogy emeljük a presztízst, hiszünk abban, hogy a fiatal generáció számára olyan érdekes és innovatív lehetőségeket biztosítunk, amellyel számukra is vonzóvá válhat ez a szakma. Technikusokra, mérnökökre is nagy szükség van, de az egyszerűbb pozícióban dolgozó kollégáknak is érdekes és összetett a munkájuk. Aki eljön egy hulladékválogatóba vagy megnézi, hogy mit jelent egy bélelt lerakót üzemeltetni, ahol például a csurgalékvíz összetételét monitorokkal ellenőrzik, rájön, hogy a legmodernebb vívmányokkal támogatott, jelentős szakmai tudást igénylő munkát végez az, aki ezt a pályát választja.

– Mindezt meg is lehet nézni?

–   Folyamatosan kukatúrára hívjuk az érdeklődőket. Bárki jelentkezhet, hogy két órára felüljön a kukásautóra. Az első körben a szerzetestől az önkormányzati képviselőig mindenkit felültettünk, újságírót, sportolót, könyvesboltost, tanárokat. Utána munkareggelit szerveztünk, ahol elmondhatták a tapasztalataikat. Egy drámapedagógia-tanár megkérdezte, miként készítjük fel az embereket arra, hogy az utcai helyzetekben helyesen kommunikáljanak, mit válaszoljanak, ha inzultus éri őket. Akkor elgondolkodtam, mi kiküldjük őket azzal a szolgáltatói elvárással, hogy nem szabad visszabeszélni, de tulajdonképp mindennap bántják őket, mindennap kapnak valami negatív impulzust. Le tudjuk mérni a lakossági viszonyulást, hiszen az ügyfélszolgálatra is olyan hangnemben érkeznek panaszok értelmiségi emberektől, hogy nem kérdés, mivel kell találkoznia a köztereken feladatot ellátó személynek munkája során. Ezért is kellene emelni a presztízst. Mi fordítva működünk, mint a többi szolgáltató, nem odaviszünk valamit a házhoz, hanem valamit elszállítunk onnan. Említhetném a fenyőfakáoszt. Amíg az ember meg nem szerzi a karácsonyfáját, addig áldoz rá, megy érte, amikor meg akar tőle szabadulni, akkor viszont azonnal tüntessék el. Pedig mindenkinek felelősséget kell vállalnia a saját hulladékáért. Ha a hulladékszállítást megoldottnak szeretnénk tudni, evidens hogy azért magunknak is tenni kell. Együtt kell működni a közszolgáltatóval, mert a különböző fogyasztások különböző ártalmatlanítási eljárást igényelnek.

–   Mivel lehet a környezeti szemléletformálást előmozdítani, hogy a társadalom valóban magáénak érezze a problémát?

–   A fenntartható fejlődés, környezettudatos szemléletformálás célkitűzés, ám nehéz feladat, hogy ezeket a szókapcsolatokat tartalommal töltsük fel, érzékeltessük a téma súlyosságát, de ne elrettentő módon. Ma a reklámokban is biztos sikert jelentő kutya és gyerek szerepeltetése mellé felsorakozott az ökovonulat, miközben a híradások hátborzongató képeit látjuk az utcai szeméthegyekről, a tengerekben úszó szemétszigetekről. A környezetvédelmi kommunikációval kapcsolatban az a felfogás, hogy szembesíteni kell az embereket azzal, mit csinálnak. Ezzel az a baj, ha a rosszat hangsúlyozzuk, attól mindenki távol tartaná magát. Helyette mutassuk meg az egészséges környezetet, amit a cselekedeteink révén kaphatunk. A közösségteremtés is vonzó szempont.

– Hol érdemes kezdeni a szemléletformálást?

– A gyerekeknél. Az lenne a cél, hogy folyamatosan átadjuk az információkat, és ahogyan a gyerektől elvárják az iskolában, ugyanazt tudja a család is otthon produkálni. Folyamatosság nélkül nincs bevésődés. Ezért a felnőttek tanítása, informálása is rendkívül fontos.

magyarhirlap.hu