A savanyú talaj, a nagy hőmérsékletingadozás, a csapadékos időjárás és a téli fagy fákat legyengítő hatása után gombák, baktériumok és fitoplazmák végezték ki a már különben is beteg kajszikat. Hasonlóan komplex okok állhatnak a lucfenyők egy-két hónap alatt lejátszódó elhalásában is.

 

Both Gyula kollégám segített az okok feltárásban. Majdnem mindegyik az időjárásunk megváltozására vezethető vissza.

 

– Az örökzöldek télen is párologtatnak, de a hó nélküli száraz teleken csak sínylődtek, szomjaztak. A házak fölé nyúló faóriásokat különben is nehezen lehetne a gyökérzónáig beöntözni és egy erősebb éjszakai talajfagy akár meg is szakíthatná a nedves földrétegben álló gyökereket.

 

– A fafajok közül talán a fenyőféléknél van a legjelentősebb szerepe a mikorrhiza gombáknak. A hifafonaluk egyik része belenő a gyökérbe, míg a másik részük tápanyagot és vizet közvetít a fenyő gyökeréhez. A mikorrhizák nélkül nem tudnának tápanyagokat felvenni a talajból. Sajnos a száraz évszakokban ez a kapcsolat is sérült, megszűnt.

– Az elmúlt nyarak eső nélküli kánikulai forróságában és a szokatlanul nagy légszárazságban – a többi növényhez hasonlóan – a tuják és a fenyőfélék is több vizet párologtattak. Azonban a „kilehelt” vízmennyiséget, a már különben is sérült gyökérrendszerükkel nem tudták pótolni. Tovább gyengültek a fák.

 

A csepegtető öntözés gyakran még inkább rontott a helyzeten.

 

A tuják tövéhez rakott, napi 20 percben működő berendezések nem érnek sokat. Ugyanis a csurgó körül vannak a gyökereik. Ide kellene irányítani hetente legalább egyszer, a kb. 8-10 órán át tartó éjjeli öntözést. Így biztosan átnedvesedne a gyökérzóna.

 

– A nagy melegben lecsökkent a fák gyantatermelése is és ezzel megroggyant a védelmük a külső károsítókkal, elsősorban a szúbogarakkal szemben. Ezek könnyebben be tudtak hatolni a törzsekbe, ágakba.

 

Ahogyan a kajszinál a kórokozók, itt végül a szúbogarak foglalták el a legyengült növényeket. Ők tették fel a pontot az i-re! Sok kertben részlegesen vagy már teljesen kiszáradtak a fenyőfák, főleg a lucfenyők. A folyamatosan rajzó szúbogarakkal különben sem vehetjük fel a harcot, folyamatosan ismételni kellene a védekezést ellenük.

 

De különben is, ki permetezné meg évente többször is a házikertek vagy a hegyoldalak óriási fáit? Engedélyezésre vár a feromonos szúcsapda, ezzel gyéríteni lehetne a kártevőket, meg lehetne hosszabbítani a fenyők élettét.

 

– A rovarok mellett a kórokozó gombák is kivették a részüket a pusztításból. Ezek most a lepergett tűlevelekben várakoznak. A számukra megfelelő időjárásnál és a fogékony növényeknél további fertőzést okozhatnak. Ezért fontos teendő a lehullott tűlevelek összegyűjtése és eltávolítása. Ennek tűzvédelmi szempontból is nagy jelentősége lenne, mert a gyantás tűlevelek könnyen lángra kapnak.

 

„Még tíz évet adok a tujáknak!” –hallottam néhány éve a neves kertészprofesszortól. Úgy tűnik, hogy beigazolódott a jóslata. Barnuló tujasövények között sétálhatunk a parkokban, az utcákon. Egyre több a kopasz ezüstfenyő is és néhol az erdeifenyők sincsenek jobb állapotban. A jobb oldali fénykép Hegyesden készült, kirándulás közben, erdőben a fenyő természetes környezetében. Ott is pusztulnak. El kell fogadnunk, hogy az örökzöldek közül jó néhány faj nem bírja az egyre sivatagosabbá váló klímánkat.

 

A kiszáradt faóriásokat pedig el kell engednünk, már nem tudjuk visszazöldíteni őket. Nem várnék a kivágásukkal, a sekély gyökerű fenyőket könnyen kidöntik a viharok. Mostanában ezekből is sokat kapunk.

Ha valaki mégis örökzöldeket ültetne a kertjébe, akkor lehetőleg egy szárazságtűrő fajt, fajtát válasszon. Érdemes konzultálni egy szakemberrel és nem csak a látvány alapján kiválasztani a legközelebbi faiskolai lerakatból az árut. Meg kell oldania a megfelelő öntözést, így talán a tuják és a lucfenyők is tudnának annyi gyantát termelni, hogy még megélnének nálunk. Hasonlóan megoldandó feladat lesz a nyári párásítás, a rendszeres tápanyagellátás és valószínűleg permetezni is kell majd ezeket a növényeket.

 

A fenyőfélék közül talán a Pinus fajok (feketefenyő, erdeifenyő, stb.) jobban bírják a hazai viszonyokat.

 

Hogy mit válasszunk az örökzöldek helyett? Én el tudtam fogadni, hogy a kertemben télen lombnélküliek, de tavasszal virágoznak, nyáron a dús lombjukkal hűsítenek, ősszel a színes lombjukkal díszítenek a bokrok és a fák. A lehullott lombot is a növények alatt lehet hagyni, bár a gyepről azért összegereblyézem és a komposztrakást töltöm fel a levelekkel.

 

Úgy látom, hogy pl. a mogyoró, a tűztövis, a madárbirsek, a nyári orgona, a cserjés gamandor, a keskenylevelű olajfagyal, a babérmeggy, a most divatos korallberkenye, a lonc-, magnólia és a borbolyafajok szépen díszlenek a kertjeinkben, viszonylag jól bírják a kialakuló klímánkat. Sőt, némelyiküknek a levele télen is fennmarad az ágakon, ezek is „örökzöldek”.

 

A szemet is gyönyörködtető és ugyanakkor termést is adó gyümölcsbokrokban, fákban vagy az árnyas kerti lugasnak is nevelhető csemegeszőlőben, kiwiben is lehetne gondolkodni. Egyre több rezisztens fajta kapható, melyeket nem, vagy csak ritkán kell permetezni!

 

Már a közterületeken, díszparkokban is találkozhatunk velük. A nagy fenyők alatt savanyú lesz a talaj, tehát ha ugyanoda lombhullató fajt ültetnének, akkor várjanak egy-két évet. Ennyi idő alatt általában mérséklődik a talajsavanyúság.

 

agrotrend.hu/Növényvédőszer.hu, Zsigó György