A túlélésért küzd a Dunaferr, ezer embernek csökkenthetik a fizetését

2020. május 08. 08:06
Levelet írt a munkáltató a Dunaferr-dolgozóknak, eszerint ha nem változik a helyzet, csökkenteniük kell egyes munkavállalók munkaidejét. A cégvezető azt is írja, az áprilisi fizetések időben megérkeznek majd.

Ha ez a helyzet nem változik, várhatóan 2020. június 1-jétől 3 hónapon át csökkentenünk kell a nem közvetlenül a termelésben dolgozó munkavállalók munkaidejét

–  ez áll a Dunaferr cégvezetőjének, Evgeny Tankhilevichnek aláírásával ellátott levélben, amit a Vasas Szakszervezeti Szövetség töltött fel honlapjára csütörtökön. A levél szerint az intézkedés 1000 embert érinthet, az ő így kieső bérüket részben állami forrásokból pótolnák.

A munkáltatói levél ezen túl azt részletezi, hogy a Dunaferr társaságcsoport termékei iránt drasztikusan csökkent a kereslet, így félő, hogy a termelési szintet is csökkenteni kell. A végén ez olvasható:

Látni kell, hogy a túlélésért folytatott küzdelem egy döntő szakaszába léptünk.

Azt is írják, a szakszervezetekkel folyamatosan egyeztetnek, illetve, hogy az áprilisi bérek időben megérkeznek majd. Kedden még azt jelezték a munkavállalók felé: a járványügyi helyzet miatt csúszni fognak a fizetések a Dunaferrnél.

hvg.hu

Kapcsolódó cikkek

Így használjuk a munkaidő-keretet a foglalkoztatási problémák megoldására

2020. március 30. 12:43
A járványügyi helyzet szükségképpen hatást gyakorol a munkaerő-piacra, érdemes így ismernünk azon lehetőségeket, melyek a rugalmas foglalkoztatás biztosítása szempontjából kiemelt jelentőségűek. Ezek közül a legfontosabb az un. egyenlőtlen munkaidőbeosztás, illetve annak egyik formája a munkaidő-keret. Nézzük mire is tudjuk használni:

A szakszervezetek és a munkáltatók egyeztetésre hívják a kormányt

2020. április 02. 08:19
A szakszervezetek és a munkáltatók még az előtt szeretnének egyeztetni, hogy a kormány bejelentené a gazdaságélénkítés és a válságkezelés érdekében tervezett intézkedéseket, ezért 2020. március 31-én kelt közös levelükben kezdeményezték a Versenyszféra és Kormány Állandó Konzultációs Fóruma összehívását.