A Vidékfejlesztési Programban a munkahely-teremtő elképzelések élveznek elsőbbséget

2017. október 06. 11:24
A Vidékfejlesztési Programban (VP) főként olyan innovatív elképzelések megvalósítását támogatjuk, amelyek a munkahely-teremtést állítják középpontba – mondta a Földművelésügyi Minisztérium miniszterhelyettese egy szakmai konferencián, Szarvason.

A Vidékfejlesztési Programban nagy hangsúlyt kap a fiatal gazdák indulásának és a rövid ellátási láncok kiépítésének és megerősítésének támogatása – emelte ki Nagy István.

A magyar mezőgazdaság éves kibocsátása 2600 milliárd forint körül van. 2020-ig a mezőgazdaságra és vidékfejlesztésre rendelkezésre álló forrásból csaknem ekkora összeg, mintegy 2400 milliárd forint jut közvetlenül az agrárium fejlesztésére. A fennmaradó, mintegy 1300-1350 milliárd forintot a Vidékfejlesztési Program finanszírozására használjuk fel – jelentette ki.

Nagy István hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban felgyorsult a VP-pályázatok elbírálása, célegyenesbe fordult a Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban (ÉLIP), valamint a Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítése elnevezésű pályázat is. Az eddigi tapasztalatok alapján várhatóan mindkét felhívásra elegendő lesz a meghirdetett keret – tette hozzá.

A miniszterhelyettes kulcsfontosságúnak nevezte a hazai agrár- és élelmiszer-gazdaságban működő vállalkozások technológiai fejlesztését, a kis- és közepes gazdaságok, családi gazdaságok versenyképességének növelését és jövedelmezőségük javítását. Arról is szólt, hogy a tapasztalatok azt mutatják, hogy a világban komoly érdeklődés mutatkozik a kiváló magyar agrár- és élelmiszeripari termékek iránt.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Megérdemelt szabadság - A felmondási időre járó szabadság és a többlet szabadság visszakövetelése jogértelmezési kérdései

2017. július 25. 09:14
A munka- és pihenőidő szabályai a régi Mt.-hez (1992. évi XXII.tv.) képest a 2012-ben hatályba lépő munka törvénykönyvében (2012. évi I.tv.: Mt.) jelentős változáson mentek át. A változások két eleme okoz a gyakorlatban jelenleg is jogértelmezési gondot: a felmentési idő-re járó szabadság, valamint a "túlvett" szabadsággal való munkavállalói elszámolás kérdései. Előbbire azonban a Kúria pontot tett. Nézzük a vita alapját és a megoldásokat.

Nőttek a világpiaci élelmiszerárak

2018. március 05. 08:04
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által nyomon követett öt alapvető élelmiszer árindexe 170,8 pont lett a múlt hónapban, azaz februárban 1,1 százalékkal emelkedett.